Akkor és most

2023.03.10. 11:57

Petőfi valódi arcát mutatta be a refisek ünnepi műsora

Petőfi Sándor akkor és most címmel adtak ünnepi műsort a költő születésének bicentenáriuma kapcsán a Tatai Református Gimnázium diákjai a tatabányai Árpád Gimnáziumban.

S. G.

Gyönyörű dallamok is felcsendültek a műsorban

Forrás: 24 Óra

Fotó: S.G.

A programot a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége Tatabányai Csoportja szervezte. Palkovics Ferenc, a szervezet elnöke köszöntötte a megjelenteket, majd Pirik Martina, a tatai gimnázium magyar-angol szakos tanára vette át a szót. 

Kiemelte: Háy János: Kik vagytok ti? című kötete indította el azt a gondolatmenetet, amely e műsort életre hívta. Petőfi életművét kicsit másként szeretnék bemutatni, nem úgy, ahogy a középiskolai tankönyvek teszik. Petőfi valódi arcát művein és mai, kortárs alkotók írásain keresztül láttatják, felvonultatva a népi kultúra néhány elemét is. 

A Tatai Református Gimnázium tizenkét diákja negyedik alkalommal mutatta be a darabot, amelyben életre kelt Petőfi, a szerelmes, a harcos, a szomorú, a boldog. Közben párhuzamot vontak egy-egy eredeti műve, és mai kortárs alkotó által újragondolt sorok között. Népi dallamok csendültek fel, és a nagy költő klasszikusai.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában