Kézen fogta a tatabányaiakat Badár és Ázsiáig vitte őket

– Ekkora közönség előtt már régen léptem színpadra! – köszöntötte közönségét Badár Sándor humorista, aki a tőle megszokott lezserséggel úgy folytatta, csak négy nappal ezelőtt és 1700 nő előtt. Igaz, vagy sem, arról nem szólt a fáma. Az viszont kétségtelen, hogy 2013-ban a legjobb helyre került a humorművészetben kiemelkedő teljesítményért járó Karinthy-gyűrű. Minderről meggyőződhetett a tatabányai közönség is, akik – divatos kifejezéssel élve – annyira jól vették a Badár-humort, hogy a nevettető vidáman túlórázott. A kilencven perces előadást sikerült csaknem egy órával megnyújtani. A közönség olyan jól érezte magát, hogy mindebből semmit sem vett észre.

Az első percek nem maradtak aktuálpolitika-semlegesek. Badár Sándor kérése, hogy legyen fűtött a terem, csak a történeti hűség kedvéért merült fel. Badár azt mondta, jobb melegben beszélni azokról a forró pillanatokról, amik ázsiai utazásai alatt történtek. A közönség hálás volt érte, hogy az unalomig ismételt celebmustrán és az önirónián kívül más kapta a műsor főszerepét. Röviden és tömören arról szólt, milyen úton-módon lesz egy szentesi legényből keletfan.

Minden egy tarkón rúgással és az azt követő – átlagosnak nem nevezhető – karateedzéssel kezdődött. Badár úgy gondolta, hogy a bemutató óra önvédelmi gyakorlatai később rendkívül hasznosak lesznek majd a későbbiekben – például egy kocsmai verekedésnél. Így a második órán is felsorakozott a nyolcdanos karatemester, Furkó Kálmán tanítványai között. Még az életet is majdnem feladta, amikor rájött, még plusz két órás levezető békaügetés és kiadós, 8 kilométeres biciklizés vár rá hazafelé. Kitartása viszont segített neki eljutni valahová, a 17 ezer kilométerre lévő Japánba, ugyanis ellentmondást nem tűrő megbízatást kapott: a világ legnagyobb fokozatú karatemesterének személyesen kellett átadni egy fontos levelet.

Külön fejezetet érdemelnek a tanulmányi előkészületek. A japán nyelvben három írásrendszer van: a hiragana és a katakana szótagírások, a kandzsi kínai eredetű szóírás, de ezek mellett időnként használatos még a rómadzsi is, ami a latin betűs írás neve. Badár úgy fordított, hogy 47 ezer ákombákomot könnyen (?) megtanul az ember fia, de azzal már nehéz megbirkózni, hogy ugyanaz a szó mondatba helyezve más és más jelentést takar. Hamar és több alkalommal is sikerült visszasírni a tanulmányokat: a nyelvismeret bizonyára sokat segített volna, ha a kapitánysága tövében, a lopott élelmiszerek majszolása közben el tudja olvasni a rendőrség feliratot. De jól jött volna a kis falusi történetnél is, ahol 250 ezren élnek és ami nincs feltüntetve a térképen. Mert ha megtanult volna japánul, talán a Börzsöny helyett Tokio is feltűnt volna a térképen és nem tesznek fél napos kitérőt.

Hogy mi szerepelt abban a bizonyos levélben? Karatemestertől karatemesterig szállított Badár egy meghatalmazást. Miután szárnyaik alá vették őt a japánok. És kezdődött minden elölről. Napi négy edzéssel és reggelenként 10 kilométer futással. Békaügetés helyett bokszzsákot püföltek az edzéseken. Japánban viszont szivacs helyett betont vontak be zsákanyaggal. Végtelenül egyszerű indokkal: a  kocsmában sem tudni, hol vannak az ellenfél gyenge és erős pontjai.