Megmérettetés

2023.03.25. 19:48

A népművészet szerelmesei találkoztak Oroszlányban (fotók)

Az oroszlányi Kölcsey Ferenc Művelődési Központ és Könyvtár adott otthont a II. Országos Népművészeti Találkozónak és a XIV. Vass Lajos népzenei verseny középdöntőjének. Az idén tizennégy produkciót láthatott a közönség, emellett kiállításmegnyitó, táncház és kézműves foglalkozás is várt a vendégekre.

Wágner Zsanett

14 produkció mutatkozott be a közönség és a 3 tagú szakmai zsűri előtt

Forrás: 24 Óra

Fotó: Flajsz Péter

Az Oroszlányi Bányász Népdalkör köszöntötte a színházterem közönségét, majd Farkas Márta, a Vass Lajos Népzenei Szövetség ügyvivő elnökhelyettese mutatta be a szövetség munkáját. Kitetszett, hogy a szerveződés 1995-ben alakult azzal a céllal, hogy összefogja és segítse a Kárpát-medencében működő népdalköröket, népzenei csoportokat, valamint a néphagyományokat éltető közösségeket. Többek között megemlítette a névadó Vass Lajost is, akinek a Röpülj Páva vetélkedő hozott országos ismertséget. Az 1967-ben indult adások szervezője, műsorvezetője volt három éven át. Sokak szerint ennek hatására indultak népzenei mozgalmak hazánkban, Pávakörök alakultak, amiért Magyar Örökség Díjat adományoztak Vass Lajosnak.

Az egész napos népművészeti programban Lazók Zoltán polgármesteri köszöntője következett. A városvezető örömét fejezte ki, hogy Oroszlány immáron második alkalommal látja vendégül a népművészeti találkozó résztvevőit.
– A népzene a nemzeti kultúra szerves része, amely mindig fontos szerepet töltött be az ember életében – hívta fel a figyelmet Lazók Zoltán.

Az idei megmérettetésen 14 produkció mutatkozott be a közönség és a 3 tagú szakmai zsűri előtt, akik arany illetve kiemelt arany minősítéssel díjazták a fellépőket. Az ítészek között helyet foglalt Dr. Alföldy-Boruss István népzenekutató, Dévai János népzenész, valamint Szecsődi Rita népzenetanár, akik valamennyien a Vass Lajos Népzenei Szövetség szakmai vezetői és elnökségi tagjai.

Mielőtt a zsűri értékelte volna a látottakat és megszületett volna a végleges döntés Lippert Ferenc néptáncoktató táncházba hívta a kicsiket és a nagyokat a kamarateremben. A kultúrintézmény földszintjén pedig Szlezákné Molnár Kata kézműves foglalkozást tartott, ahol különböző hangszerek készültek a hétköznapokban használt tárgyakból, például papírból vagy pálcikából. Az emeleti terem is rejtett kincseket: Aranyosi Éva, a Vass Lajos Népzenei Szövetség vezetőségi tagjának válogatott babagyűjteménye foglalta el helyét a kamarateremben. Horváth Ildikó jóvoltából pedig a szövetség tagsági ruhái jelentek meg képeken.

Kiemelt teljesítményeket díjaztak
Minden produkció – legyen az csoportos vagy egyéni – kiemelt arany minősítést kapott, így továbbjutott az októberi megmérettetésre. Budakesziről érkezett a Dercevirág Népzenei Énekegyüttes és Sigmond Zselyke Zsófia. Nyúlról Horváth  Aliz Tira, Spissich Karolin és Márton, valamint a Kurjongatók együttese és a Falukórus. Érdről a Bukovinai Székely Népdalkör, Veszprémből Foltán Zsóka és Farády Tamás. Kiss Róza Márkóról, Hévízről pedig a Hévízgyörki Hagyományőrző Egyesület Népdalköre. Tapolcát képviselte a Batsányi Népdalkör, Zsámbékot pedig a Keszkenő.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában