Hagyomány és korszerűség

2023.03.28. 11:48

10. Színházi Olimpia Magyarországon - két előadással a Jászai Mari Színházban

Az idén Magyarország ad otthont a 10. Színházi Olimpiának. Ennek kapcsán Tatabányán is lesz két előadás, egy szlovák és egy szlovén vendégjáték, amelyeket a MOST FESZT 2023-hoz kapcsolódva mutatnak be április 3-án és 6-án.

Kemma.hu

A LILIOM a Kassai Állami Színház előadása. Szlovák nyelven, angol és magyar felirattal lesz látható a Jászai Mari Színházban április 3-án, 19 órakor

Forrás: Jászai Mari Színház, Népház

Fotó: Joseph_Marcinsky

A Színházi Olimpiát a hagyomány és a korszerűség jegyében, illetve az ókori olimpiák szellemében 1995-ben Görögországban hívták életre. Az alapítók neves rendezők és drámaírók, görög, japán, amerikai, spanyol, angol, orosz német és brazil alkotók voltak. A világszínház egyik legnagyobb és legrangosabb eseménye időről időre egy-egy városban, országban talál otthonra. A 2023-as magyarországi olimpia a Színházi Olimpiák történetének 10. eseménye.

Az olimpia egyik fókuszát a magyar drámairodalom egyik legnagyobb alkotója, Madách Imre jelenti, aki 200 éve, 1823-ban született, és akinek 140 éve mutatták be fő művét, Az ember tragédiáját, amely Goethe Faustjához mérhető remekmű. Madách munkásságát nemcsak konferenciák, új könyvek mutatják be, hanem egy egyedülálló esemény is.

A világ számos országának színművészeti iskoláiból érkeznek csoportok, akik Az ember tragédiája egyes részleteit előadják, majd ezekből egy nagy közös produkció is készül. Az ember tragédiájából származik a 2023-as 10. Színházi Olimpia mottója is: „Mondottam, ember: küzdj és bízva bízzál!”

Az IMMACULATA a Szlovén Nemzeti Színház előadása. Szlovén nyelven, angol és magyar felirattal lesz látható a Jászai Mari Színházban április 06-én 19 órakor
Az IMMACULATA a Szlovén Nemzeti Színház előadása. Szlovén nyelven, angol és magyar felirattal lesz látható a Jászai Mari Színházban április 06-én 19 órakor
Forrás: Jászai

Az első, Delphoiban rendezett fesztiválon csupán 9 előadás szerepelt 7 országból, mintegy két hét alatt. Az 1999-es japán Színházi Olimpiára, ami két hónapig tartott, már 42 előadás érkezett 20 országból, míg a 2001-es nagyszabású moszkvai fesztivál 32 ország 97 produkcióját hívta meg két és fél hónap alatt.

A 2018-as indiai olimpia még ezen is túltett, ekkor 35 országból mintegy 470 előadást mutattak be. A 2019-es olimpiának 2 fővárosa is volt, az orosz metropolisz, Szentpétervár, és a kis japán Toga, az olimpiaalapító Suzuki Tadashi színházi központja. A tervek szerint a magyarországi olimpia 35 ország 200 társulatát fogadja, mintegy 550 előadás látható majd 70 helyszínen – Budapesten és egész Magyarországon, köztük Tatabányán is. A hazai események szervezésével Vidnyánszky Attilát, a Nemzeti Színház vezetőjét bízták meg.

A 10. Színházi Olimpia Magyarország 2023. április 1-től július 1-jéig tart. Ez idő alatt a világ színházi életét meghatározó alkotóinak előadásai láthatók, ezeken túl tánc-, báb- és utcaszínházi előadások, összesen mintegy háromszáz program várja az érdeklődőket. Az olimpia központi eseményei a szervező budapesti Nemzeti Színházban, a IX. Madách Nemzetközi Színházi Találkozó.

A Jászai Mari Színházban szervezett MOST FESZT keretein belül láthat majd a közönség két előadást a 10. Színházi Olimpia keretében. A Kassai Állami Színház Liliom és a Szlovén Nemzeti Színház, Maribor Immaculata című produkcióját mutatják be április 3-án és 6-án.

 

Címkék#színház

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában