Magyar kultúra napja

2023.01.24. 13:57

Elismeréseket vehettek át Komárom kulturális életének mozgatórugói - fotók

Városi elismeréseket vehettek át a magyar kultúra napja alkalmából szervezett ünnepségen azok, akik sokat tesznek Komárom kulturális életéért. Emellett ebben az esztendőben is elismerték a fiatal tehetségek teljesítményét.

Körtvélyfáy DIna

Forrás: 24 Óra

Fotó: Körtvélyfáy DIna

– A magyarság kultúrája egyedi akár az ujjlenyomat, híre eljutott a nagyvilág minden irányába, örök, mert éltetjük tudásunkkal, tapasztalatainkkal és hagyományainkkal. Bármely napon méltó volna az ünneplése – fogalmazott az ünnepség kezdetén Hajnal Dóra önkormányzati képviselő. – A magyar kultúra napját ünnepeljük azzal is, hogy azok munkáját méltatjuk, akik városunk kulturális életének mozgatói, szereplői, illetve szervezői.

Az ő elismerésükként hozta létre az önkormányzat a Komárom Város Kultúrájáért Díjat. Az elismerést elsőként Legát István helytörténeti kutató vehette át dr. Molnár Attila polgármestertől és Turi Bálint alpolgármestertől.

Legát István műemlékfenntartó technikusként szenvedéllyel tekint a helyi épített értékekre, szívén viseli azok megóvását, tovább éltetését. Az ORFK Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság nyugdíjas főtörzszászlósa, aki szabadidejét szívesen áldozza hagyományőrző programok, kiállítások, bemutatók szervezésére. Helytörténeti kutatással és gyűjtéssel kapcsolatos eredményei közül kiemelten fontos megemlíteni a Monostori erődben szerepeltetett Duna, hajók, mesterségek című kiállítását. 

Koppánymonostoron a Dózsa György Művelődési Házban állandó helytörténeti kiállítást hozott létre, amely kiválóan illeszkedik a városrész történelmi múltjához. A Komáromi Csapatmúzeum alapítója. A múzeum három helyszínen, a Vízirendészeti rendőrőrsön, a városi rendőrkapitányságon, valamint a kadétképző Kempelen-szakiskola épületében mutatja be a rendvédelemmel és a katonasággal kapcsolatos relikviákat. Jelentős tárgyi anyagot adományozott az észak-Komáromi Dunamente Múzeum, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum, illetve a Mezőgazdasági Múzeum számára is.

2018 óta Polgármesteri díjjal, Vitézi Rend Bronz Nemzetvédelmi kereszt kitüntetéssel, valamint 2021-ben a Budapestért Emlékéremmel büszkélkedhet.

Szintén ezt az elismerést érdemelte ki a Komárom-Esztergom Megyei Népművészeti Egyesület. Az egyesület 1982-ben alakult, több mint 10 szakágban, mintegy hatvan aktív tagot számlálnak, köztük több komáromi művészember is itt tevékenykedik. Az alkotók lakhely szerint lefedik a megye csaknem egész területét. Tagjai népművészek és népi iparművészek. Az egyesület a magyar kultúra napján, közösségi és hagyományápoló alkotói munkájáért 2011-ben minisztériumi elismerést, valamint Csokonai Mihály-díjat kapott. Két Komáromhoz köthető nagy projektjük is van. 

Az egyik a Hagyomány és innováció, a kékfestő megújítása, Bódy Irén hagyatékának inspirálására épült. A másik a komáromi ládára összpontosított. A komáromi tagok: Nagy Tiborné foltvarró, Janka Ferencné babakészítő, Füriné Nagy Edit tűzzománckészítő. Vezetőjük az ugyancsak komáromi Nyikus Anna népi iparművész, a szőnyi művelődési ház korábbi szakmai vezetője.

2019 óta, az ifjú tehetségeket is jutalmazzák, idén két Komárom Fiatal Tehetsége elismerés talált gazdára. Díjat vehetett át Bertalanits Enikő, a Garabonciás Néptáncegyüttes táncosa, aki nem csupán tehetséges, rendkívül szorgalmas is, eredményesen szerepel a versenyeken. Szintén ezt az elismerést érdemelte ki Benyó Andor, az Egressy Béni Alapfokú Művészeti Iskola trombitása, aki zene pályára készül, emellett a város Egressy-fúvószenekarának tagja.

A díjátadót követően Hűvösvölgyi Ildikó Kossuth-díjas színésznő, és Kautzky Armand Jászai Mari-díjas színművész lépett színpadra Színes orchideák című irodalmi estjükkel.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában