Görgényi

2022.11.11. 09:55

Negyvennél is több díjat osztottak ki a tehetségek között a Mórában

Különleges kiállítás nyílt a Móra Ferenc Általános Iskolában. Görgényi István festőművész emlékére alkotói pályázatot hirdettek korábban a diákoknak, s ezeket a munkákat zsűri értékelte, majd a legjobbakat kiállították az intézményben.

S. G.

Görgényi rajpályázatot hirdettek általános iskolásoknak

Forrás: Beküldött

Tóth Enikő művészettörténész főmuzeológus, a zsűri elnöke mutatta be a pályaműveket vetített képes előadásban, majd átadták a díjakat. A rendezvényen elhangzott: az intézmény tizedik alkalommal hirdetett diákoknak szóló képzőművészeti pályázatot az egykor az iskolában tanító Görgényi István festőművész emlékére. Több mint 200 pályamű érkezett a felhívásra.

Tóth Enikő a Móra Ferenc Általános Iskola közösségi oldalán közzétett bejegyzésben kiemelte: öröm számára, hogy a kezdetek óta együtt dolgozhat az intézménnyel, és hogy jó volt gondolkozni, beszélni a képekről, életről gyerekeknek és felnőtteknek. Kiemelte: évről évre együttműködnek diákok, pedagógusok, iskolai munkatársak, szülők, muzeológusok, hiszen a képzőművészet különös és felszabadító utakon, kapukon át, az anyaggal és az anyagtalannal együtt operálva segíthet a világ felé, az élet felé nyílni.

Tájkép kategóriában az első helyen végzett az első osztályosok között: Bíró Csilla Katica (Móra iskola), második Kerecsenyi Lilien és Zábráczki Szelina lett (Pólya iskola), s a harmadik Szentes Petra (Jókai). A másodikosok között az élen végzettek: Budai Annamária (Váci), Schmidt Natália Hanga, Fodor Olívia, Takács Kata Emma (Szent Margit), Meskó Elina (Da Vinci). A harmadikosoknál csoportos díjazás történt. Az élen végzett Kovács Jázmin, Farkas Ádám, Fülöp Lili, Brassói Hanna, Kovács Lili, Fülöp Lotti (Pólya), s őket Menyhárd Marcell és Pócza Panna (Da Vinci), valamint Imrő Hanna Dóra (Pólya) követte.

A negyedikesek között a díjazottak: Molnár Zsófia (Vaszary), Bőhm Ivett (Váci), Csikós Hanna (Pólya), Balabás Emma (Vaszary), Schweininger Nóra Villő (Vaszary) és különdíjat kapott Szakáll Bori (Fazekas). Az ötödikesek legjobbjai: Abdulla Al-Ezzi (Jókai), Bolyán Ákos és Nagy Ádám Zalán (Vaszary), különdíjat kapott Pereces Áron (Móra). A hatodikosok között első lett Gyalókay Petra (Váci), második Durmits Ráhel (Móra) és harmadik Kóczán Kata Lili (Vaszary).

A hetedikes-nyolvadikosok között az élen végzett: Nagy Sára (Feszty), Körmendi Jázmin )Feszty), Nagy Vivien (Jókai), Vasas Boglárka (Szent Margit). Különdíjat kapott Bús Natália (Fazekas) és Budai Márta (Váci).

A portré kategória helyezettjei Durmits Ráhel (Móra), Steiner Milla (Fazekas), Nagy Olívia (Móra) és Nagy József (Jókai). Különdíjat kapott Salamon Lilla (Szent Margit), Keskeny Lilien (Pólya) és Molnár Boglárka (Szent Margit).

 

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában