Tárlat

2022.11.28. 17:13

Markokban lévő forintok és lehunyt szemű portrék az esztergomi kiállításon

A tárlatot újságíró nyitotta meg.

Forrás: 24 Óra

Fotó: Pöltl Zoltán

Nagy várakozás előzte meg Bozsó András fotográfus november 19-ei esztergomi kiállítását, melynek okai között nemcsak az szerepelt, hogy a tárlatmegnyitó meghívóján a tévéképernyőkről is ismert újságíró, esztéta Bakács Tibor nevét lehetett, mint méltatót olvasni. A Kaleidoszkóp Ház galériájában megtartott eseményen a vízvárosi művelődési ház egyes törzsvendégeinek portréja is szerepelt a kiállításon.

És/vagy címmel nyílt meg az esztergomi fotográfus, az 1960-as születésű Bozsó András kiállítása november 19-én. A különleges hangulatú és sajátságos megoldásokat tartalmazó fotótárlaton tulajdonképpen két(féle) képpel találkozott a közönség. Az egyiken az alkotó ismerősei, barátai portréi láthatók, de a tizenhat arcképen minden szempár csukva van. Ebből persze máris adódott az avatatlan és játékos megfejtői képzelet, ami arra indította a nézőket, hogy kitalálják: vajon mit is jelentenek ezek a lecsukott szemek. 

Markokban lévő forintok és lehunyt szemű portrék a kiállításon
Fotós: Pöltl Zoltán / Forrás: 24 Óra

A másik képsorozatban egymás mellé rakott tenyereken tartott papír és fémpénz forintok láthatók, mintegy tízféle elrendezésben. Nos, ez a széria is erős fantáziát igényelt, hogy legalább sejtése legyen a képek megtekintőjének, hogy mivégre mutatják a kezek ezeket alig párezer forintokat. 

Aztán elkezdődött a puritán, minden más ilyenkor megszokott társművészeti produkciót mellőző kiállításmegnyitó és sok minden világossá vált. Bakács Tibor, mint régi-régi barátja beszélt Bozsó András fotográfus és/vagy című kiállításáról. „Bozsó konceptuális fluxus-művész, aki a camera obscura-t használja ahhoz, hogy a lét elviselhetetlen könnyűségét bebalzsamozza. (…) Ahogy a tenyérbe temetve a sors dokumentumai megőrződnek, a szemekben a végtelen tükröződik és szeretnék belenézni a lelkekbe, de csak elképzelhetem a lehunyt pillák mögé bújt univerzumot.” 

Lyukkamerát használ
Bozsó András 1960-ban született. Művészeti iskolát nem végzett, a szegedi Tanárképző Főiskolára pár hónapig járt. 25 éves korától kezdett fotózni, autodidakta módon képezve magát. 28 évesen csatlakozott a Fiatalok Fotóművészeti Stúdiójához, majd tag volt az Egyesült Képek Egyesületében, a Magyar Fotóművészek Szövetsége Első Alkotócsoportjában és az esztergomi CÉH-ben is. Az artportal.hu így írja le tevékenységét: „Az archaikus technikákat, a camera obscurát éppúgy ismeri és használja az alkotói folyamatban, mint a korszerű eszközöket. 1992 óta lyukkamerával dolgozik. Legjobb képei a budapesti képeslapok átértelmezett, ironikus, camera obscurás változatai.” Egyéni és csoportos kiállítások tucatjain szerepelt itthon és külföldön egyaránt. Díjai között megtalálható a Pécsi József-ösztöndíj, a HUNGART ösztöndíj és a Balogh Rudolf-díj is.

A kiállításmegnyitón maga az alkotó is „elszámolt” a kissé rejtélyesnek ható fotók megfejtésével, vagy inkább beszámolt ezekről a képeiről, azok eredetgondolatáról. Mint elárulta: a cianotípia eljárással készült portréknál az arckép fényképezéseknél rendre megakasztó pislogás adta az ihletet, s így megkérte a bemutatandó portrék alanyait – s Kaleidoszkóp Ház törzsvendégeit –, hogy szemüket tartsák csukva a fotózáskor. 

A forintokat tartó kezekről Bozsó András elmondta, hogy ez a fotósorozat egy nemrég kapott Magyar Művészeti Akadémia-ösztöndíjhoz készültek, mint úgynevezett beszámolókiállítás. A kezek 2185 forintot tartanak, mert ennyit költhet el naponta egy közmunkás. Az és/vagy című fotókiállítás megtekinthető december 9-ig, csütörtöktől vasárnapig, 16 órától 22 óráig.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában