Koncert

2022.10.13. 15:19

Esztergomba érkezik Mozart - itt a dátum

A Mozart Planet program őszi koncertsorozata Komárom-Esztergom megyébe és Pest megye több településére látogat el négy különböző műsorral.

Kemma.hu

Forrás: Concerto Budapest

Október 14–16. között, péntektől vasárnapig újabb hét helyszínen rendez ingyenes koncertsorozatot Mozart műveiből a Concerto Budapest szimfonikus zenekar. A Mozart Planet program augusztusban a Balaton menti településeken indult el nyolc telt házas koncerttel, az őszi folytatásban október 15-én szombaton Esztergomban a bazilikában és a ferences templomban várják a közönséget. A további koncertek Zsámbékon, Veresegyházon, Pomázon, Fóton a Gyermekközpontban, valamint Csobánkán lesznek, írja a Concerto Budapest sajtóközleményében.

Az esztergomi koncerten a mintegy egyórás Mozart hangversenyt a D-dúr kürtverseny nyitja, ezt követi a C-dúr versenymű fuvolára és hárfára, majd a Jupiter néven híressé vált C-dúr szimfónia zárja. A koncerten közreműködik Kaczander Orsolya fuvolán, Lenka Petrovic hárfán és Tóth Bálint kürtön.

Keller András és Magyarország egyik vezető nagyzenekara, a Concerto Budapest szimfonikus zenekar idén nyáron egy nyolc helyszínes balatoni koncertkörúton indította útjára a Mozart Planet programot, a helyi közösségépítést is segítve. 

–Az őszi folytatásban az ország újabb településein mutatkozik be a Mozart Planet, hét koncerthelyszínen szeretnénk elrepíteni közönségünket abba az ideális világba, ahol a klasszikus zene szépséget, harmóniát és felüdülést nyújt. A zene a legnagyobb adomány, az érzéseket nyelvi korlátok nélkül közvetíti, és nehézségek idején a lelki egészségünk megóvásában még nagyobb szerepet játszik – mondta a sorozatról Keller András, az együttes Kossuth-díjas zeneigazgatója. – Miért Mozart? Mert az ő zenéje minden hallgató számára boldogságot, örömet szerez, csodálatos emberi érzéseket fejez ki, mindenkit megszólít. Mozart muzsikájához nem kellenek előismeretek, nem kell hozzá szakértőnek lenni, elég csak meghallgatni, és gyönyörködni benne – tette hozzá.

Keller András és a zenekar művészei a klasszikus zenei koncertek ingyenes sorozatával nemcsak a települések kulturális kínálatát bővítik, hanem a társadalom számára fontos értékek közvetítésében is szerepet vállalnak. A zenekar szeretné lehetővé tenni, hogy az esemény alkalmat adjon a szervezőknek és a hallgatóságnak a helyi közösségek számára fontos ügyek felkarolására és támogatására, így ezen keresztül a Concerto Budapest is részesévé válhat a helyi közösségépítésnek.

A zsámbéki koncert Október 14-én 16.30-kor lesz a Keresztelő Szent János Iskolaközpont, majd aznap este 19 órakor Pomázon, a Művelődési Ház és Könyvtár lesz a helyszíne annak a Mozart műsornak, ahol az ifjú zeneszerző Fagott és cselló szonátája csendül fel először, majd megszólal az F-dúr oboanégyes és végül az egyik legkedveltebb és legismertebb műve, a Kis éji zene hangzik el. 

Ugyancsak október 14-én 18 órakor Veresegyházon a Szabadidős és Gazdasági Innovációs Centrum konferenciatermében, majd október 16-án 11 órakor a Fóti Károlyi István Gyermekközpontban, a Károlyi Kastély Márványtermében hangzik el az a kamaraprogram, melyben négy varázslatos szerzeményt hallgathatnak meg a látogatók. Mozart népszerű utolsó operája, a Varázsfuvola nyitányát az F-dúr divertimento követi, amit mindössze 16 évesen írt a szerző. 

Harmadik műként megszólal az Adagio és rondo (Üvegharmonika-kvintett), Mozart utolsó kamarazenei alkotása, és a D-dúr fuvolanégyes zárja a koncertet, ami állítólag nagy hatást gyakorolt a fiatal Beethovenre is. Október 16-án 12.30-kor az esztergomi ferences templomban lépnek fel a Concerto Budapest művészei, majd 18 órakor Csobánkán a Baross Péter Közösségi Tér és Könyvtárban zárul a háromnapos Mozart Planet hétvége. Nyitószámként megszólal az ifjú Mozart Fagott–cselló szonátája, ezután felcsendül a D-dúr divertimento, és a két csodálatos darabot követi zárásként a Klarinétötös.

A Concerto Budapest egyedülálló októberi koncerthétvégéje kiemelkedő művészeti élményt és hangulatos kikapcsolódást ígér minden korosztálynak – olvasható a Concerto Budapest közleményében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában