Kiállítás

2022.08.15. 14:01

Háromszorosan is jót tesz a három aranyszívű fotós a csodás tatai képeivel

A minap mintegy ötvenfős közönség előtt nyílt meg három lelkes, amatőr természetfotós válogatott képeiből a „Tata esszenciája” kiállítás a vár kandallós termében. Milinte Judit, Szabó László és Solymos Ákos fotóválogatásának nem volt célja, hogy minden tatai helyszínt és varázslatot bemutassanak, de a 33 képből álló kiállítás így is átfogó képet ad elsősorban az Öreg-tó, és pár távolabbi, de tatai helyszín bámulatos pillanataiból.

Kemma.hu

Szabó László, Milinte Judit és Solymos Ákos a kiállításmegnyitón

Forrás: beküldött

A kiállítást Kürthy Dóra, a Kuny Domokos Múzeum igazgatóhelyettese és Csikós Gábor muzeológus, fotográfus nyitották meg, valamint bemutatkozott a három alkotó is, akik egy-egy képük történetéről részletesen is beszéltek, bepillantást engedve abba, hogy egy-egy szép kép mögött valójában mennyi tanulás, munka és korán kelés húzódik meg. 

 Kürthy Dóra, a Kuny Domokos múzeum igazgatóhelyettese (képünkön) és Csikós Gábor muzeológus, fotográfus nyitotta meg a Tata esszenciája kiállítást
Kürthy Dóra, a Kuny Domokos múzeum igazgatóhelyettese (képünkön) és Csikós Gábor muzeológus, fotográfus nyitotta meg a Tata esszenciája kiállítást
Forrás: Beküldött/Musicz László

A szeptember 12-ig látható tárlattal nemcsak Tatát és természeti környezetét szeretnék bemutatni, de jótékonysági célt is szolgálnak a fotósok. A kiállított képeket a kiállítás első pillanatától online licitre bocsátották az alkotók. A várban a fényképek alatti táblácskán elhelyezett QR-kódok egy közösségi oldalon található albumba vezetnek, ahol közvetlenül az adott képnél lehet licitálni. A bevételt az alkotók három felé osztják. Egyharmadot a Tatai Vadlúd Sokadalom, egyharmadot a Száz Völgy Természetvédelmi Egyesület kap, egyharmadot pedig Annácska, egy tatai kislány támogatására fordítanak úgy, hogy ezt az összeget az Anna jár! Alapítványnak juttatják el. 

A kiállítás, mint megtudtuk, a múzeum nyitvatartási idejében, belépőjegy ellenében tekinthető meg. Ahogy az alkotók vallják, Tata elválaszthatatlan részét képezi a természeti környezet, a fák és virágok, a madarak, a kisebb és nagyobb állatok, valamint a vizes élőhelyek. És ugyanez igaz fordítva is: sokaknak a természet, a vadludak, a Ramsari terület, itt Magyarországon egyet jelent Tatával. És ezek ünneplésére kiváló alkalom egy fotókiállítás. 
 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában