Kiállítás

2022.08.09. 18:07

Erotikus és szuggesztív grafikákból nyílt kiállítás a Kapcsolatok Házában

A „nemigen” című tárlat megnyitóján kortárs muzsika erősített rá a nem egykönnyen befogadható grafikákban lévő üzenetet. A kiállítás augusztus 28-áig látható.

P. Z.

Forrás: 24 Óra

Fotó: P. Z.

Erotikus, szuggesztív, emellett sötét hangulatú, misztikus. Ezekkel a szavakkal is lehetne tömören jellemezni Farkas Noémi új esztergomi kiállítását, mely a Kapcsolatok Háza galériájában nyílt meg augusztus 5-én. 

Tavaly szeptemberben mutatkozott be az esztergomi közönség előtt Farkas Noémi, az 1975-ben Budapesten született grafikus, aki családjával Kanadába emigrált. A cigány származású alkotó már 2021-ben lenyűgözte a közönséget szuggesztív rajzaival, melyeken az emberről szóló, de az emberen túlmutató világ is megjelent. A tavalyi Hazatérés című kiállítása után most újra jelentkezett, az új anyag több szempontból is hasonlít a királyvárosban egy éve látottakhoz, illetve több ponton is van átfedés, azonosság, kapcsolódás.

Farkas Noémi szuggesztiv grafikái augusztus 28-ig látható a Kapcsolatok Házában
Farkas Noémi egy verssel köszönte meg a kiállítás támogatását (Forrás: P. Z. / 24 Óra)

A „nemigen”, mégis valahogy komplexebbnek, szubjektívebbnek, személyesebbnek tűnik, azzal együtt, vagy tán épp azért, mert telis-tele van erotikával, sötét hangulatú, már-már misztikus vonásokkal, megfejtésre váró kompozíciókkal. A megnyitó nagyon különlegesre sikerült, a Széchenyi téren található Kapcsolatok Háza udvarán tartották meg, melyen Bakai Márton hegedűs és Gertner Zoltán gitáros adták meg az alaphangot, alaphangulatot a megnyíló kiállítás számára A két muzsikus kortárs etno-jazzes improvizációi egy földiektől távoli, nem egyszer kísérteties szféra zenei üzenetét továbbították a tárlatmegnyitó látogatóinak.

A méltatóbeszédet Gép Kati, a kiállítás megszervező Eurohíd Alapítvány elnöke mondta. Mint többek között fogalmazott: 

Pécsen láttam először grafikáidat a műteremlakásodban. Már akkor foglalkoztatott téged a nagyobb méretű vászon lehetősége, illetve a színek világa. (…) Barátokra leltél városunkban, ismerjük nehézségeidet is. Egyre nagyobb izgalommal figyeljük sorsod alakulását, csillagod egyre magasabbra ível. Erőt és kitartást kívánunk kitüntető figyelemmel. S van-e értelme fokozni? Soha nem érdekelt a származásod, vadalmafa alatt virágzik cigány barátságod.

A méltatás után Farkas Noémi is beszélt a megjelenteknek. A köszönet és hála szavai mellett saját versét szavalta, melynek magával ragadó sorai között ez a rész is szerepel:

…fájdalmaim kitáncolják kényelmetlenségüket a tinta vonalon, félelmeim belepihennek az okker maszatokba, bánatom felszáll a szén porával, füstös felhőkben hamvad el… Voltam egyszer valaki – legalábbis, remélem - … valaki anyja, lánya, szeretője, tanítványa, tanítója, őrzője. És még mindig részben az is vagyok. De ki tudja? Ki gondol erre? Számít? Lehet létezni, anélkül, hogy nyomot hagyok? nemigen…

Farkas Noémi grafikus kiállítása augusztus 28-áig tekinthető meg Esztergomban.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában