Zene

2022.06.27. 11:57

Bánhidán latinos limonádéra várták a látogatókat

Hűsítő limonádé mellett fröccs és zsíros kenyér is várta az érkezőket a Puskin Művelődési Ház kertjében a minap.

S. G.

Petz Bálint kellemes latin zenével szórakoztatta az érkezőket

Forrás: 24 Óra

Fotó: S. G.

A zenés nyáresti programot 2014-étől folyamatosan megszervezik a bánhidai kultúrházban. Tavaly óta Bánhidai limonádé néven hirdetik az eseményt, amelyet az idén tovább is bővítettek. 

− A kerti zenés programjaink általában a budapesti gitáros, Petz Bálint közreműködésével zajlik. Kellemes latinos muzsikája sokakat vonz. Az idén újabb programelemmel bővültünk: este fél kilenctől minden zenés esténket egy kertmozi zárja – mondta Vankó Éva, a művelődési ház vezetője. 
Hozzátette: legközelebb egy érdi fiatal, Szerémi Rebeka zenél július 29-én pedig egy tatabányai együttes muzsikál a kertben. 

A beszélgetés alatt sorra érkeztek a családok. A gyerekek rögtön birtokba vették a kis kuckót, amelyet színes esernyőkből és sálakból alkottak meg. Előkerültek az otthonról hozott finomságok az asztaloknál: paprika, paradicsom, hazai kolbász, kenyér. S akik megszomjaztak hűsítő italokat kérhettek a vendéglátóktól.  

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában