ünnepeltek

2021.09.22. 07:00

Kelet-Európa jazztörténetének is fontos színtere az értékőrző tatabányai Puskin

Már ötven éve várja a látogatókat és a különféle kulturális és civil csoportokat a Bánhidai Puskin Művelődési Ház. Az újjávarázsolt épületben az itt tevékenykedő civil csoportok együtt ünnepelhettek.

Sugár Gabi

A Bánhidai Szlovák Nyugdíjas Dalkör fellépése nyitotta meg a Puskin hivatalos átadóünnepségét

Forrás: 24 Óra

Fotó: V. Z.

A Bánhidai Puskin Művelődési Ház jogelődjét 1948-ban hozták létre a mai veterán autós múzeum helyén. Itt működött iparos-, a leány- és a dalkör, valamint a legényegylet. Előadásokat tartottak, összejöveteleket szerveztek – volt hallható Bukowski Zoltán kisfilmjében, amelyet bemutattak a közelmúltbeli ünnepségen. Az épületben szórakoztak egykoron az iparoskör tagjai, ezért kártya- és billiárdasztal is helyet kapott. Emellett volt kétszáz fős nagyterem, színpad és ezer kötetes fiókkönyvtár is az épületben. Ocskay Simon művésztanárhoz és feleségéhez köthető a Puskin tartalommal való megtöltése.

Ifj. Ocskay Simon is nyilatkozott a kisfilmben, aki elmondta: édesanyja szlovák tánctanfolyamot végzett és az ott szerzett tapasztalatait adta tovább, édesapja énektanárként a kórust is irányította. Egykori növendékek is megszólaltak. Elmondták: tánc- és színjátszó csoportok működtek és énekkarok is. Hírét vitték Bánhidának és gyakran vendégeskedtek a szlovák lakta településeken.

Az 1960-as évektől kezdve az ország egyik legjobb szlovák nemzetiségi együttese között volt Tatabányán a bánhidai. A Puskin régi épületét hamar ki is nőtték, ezért az akkori városvezetés új építése mellett döntött. A jelenlegi Puskint 1970-ben adták át. Rohamtempóban zajlott az építkezés. Az átadás előtt nemzetiségi ruhában söprögettek a fellépők, és a munkások a kimerítő munka után a beszédek alatt az állványzaton pihentek.

A művelődési ház indulásának első évei az akkori csoportok számára felejthetetlen élményt jelentett. Hamarosan új funkciót is találtak az épületegyüttesnek: a szomszédságába került a Családi Intézet és a könyvtár is átköltözött. A kulturális csoportok mellett civil szervezetek is helyet kaptak.

Akkoriban Tatabánya volt az egyetlen megyeközpont, ahol nem működött városi művelődési otthon. A művelődésszervezés is kétpólusú volt: a szakszervezetek mellett a városrészi művelődési házakban zajlott. Az egységesítés érdekében az új építésű Puskin lett a művelődési központ a városban. Kis időbe telt, míg a városrész lakói is beletörődtek, hogy már nemcsak a bánhidaiak, hanem az egész város kulturális igényét ki kell szolgálnia a helynek. Szélesedett a házhasználók köre: filmesek, társastáncosok is bekapcsolódtak, és ekkor szervezték meg az első gyereknapot is Tatabányán.

Miközben egyre szélesebb körben vált ismertté az itt folyó szakmai munka, a helyi hagyományok megőrzését is szem előtt tartották. Innen indult Kelet-Európa első nemzetközi jazztábora Benkő Benedek irányításával, miközben újjáalakult a szlovák táncegyüttes, és létrejött az Opál Társastánc Klub. Még versenyeket is szerveztek.

A Rozmaring Táncegyüttes, a Bánhidai Kisfúvósok, a Turul Kertbarát Kör, a Bánhidai Baráti Kör mellett mazsorettek is feltűntek, és a Puskin működtette a Kernstock kiállítótermet is. A Puskin falusi, illetve városi művelődési házként is mindig megfelelt az adott kor körülményeinek és hihetetlen gazdag kulturális örökséget hagyott hátra – hallhatta a közönség a kisfilmben, amely a 2020-as felújítások képeivel zárult.

Köszöntések, torta, bál

Mozgóképes múltidézés, ízelítő a városrész művészeti repertoárjából, majd bál várta mindazokat, akik együtt ünnepelték a Bánhidai Puskin Művelődési Ház félszáz éves jubileumát. A városrész emblematikus közösségi-kulturális létesítményének ünnepi programjában főként azok a csoportok működtek közre, akiknek élete, mindennapjai szorosan összekapcsolódtak a Puskinnal. Az ünnepi programban a Bánhidai fúvósok mellett a Szlovák Nyugdíjas Dalkör is az épület gyönyörűen felújított színpadán szerepelt, majd a Vértes Expressz Zenekar szórakoztatta a közönséget. Természetesen nem maradhatott el a torta és a koccintás sem. Különleges színfoltja volt a születésnapnak A Puskin 50 éve című kisfilm levetítése, amelynek szerkesztője és rendezője Bukowski Zoltán. A jelenlévők között voltak azok is, akik megszólaltak a kisfilmben és meséltek a Puskin Művelődési Ház múltjáról, az évtizedekkel ezelőtt itt folyó szakmai munkáról, valamint a helyi szlovák nemzetiségi önkormányzattal való kiváló együttműködésről.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában