tehetség

2021.08.18. 19:11

Autista művész különleges alkotásait mutatják be Komáromban

Rubi Lilla képeiből nyílt kiállítás kedden a Brigetio Tavernában. Az autista művész első kiállításán színes, különleges rajzokat lehetett megtekinteni.

K. D.

Rubi Lilla első kiállításának megnyitóján

Forrás: 24 Óra

Fotó: K. D.

A pandémia idején egyik tanárától kapott képeket, amelyeket megnézett, és ő maga is lerajzolta, más színekkel, így adva teljesen más hangulatot az alkotásoknak. Eleinte ceruzával, majd krétával kezdett el dolgozni, már saját magától is alkot, főleg portrékat. Immár több mint nyolcvan rajzot készített el.

Rubi Lilla első kiállításának megnyitóján
Fotó: K. D. / 24 Óra

A megnyitón elhangzott, Lilla kedves, szorgalmas, és kitartó mindenben, amibe csak belekezd. Nem csupán a művészetekben ügyes, kiválóan úszik, a versenyekről mindig érmekkel tér haza. Emellett szívesen főz, körmözik és masszíroz. A köszöntés után Lilla is szót kért. Köszönetet mondott tanárának a támogatásáért, valamint azt kívánta, hogy mindenki rajzoljon, és teljesüljenek az álmai.

Lilla a megnyitó után szívesen mesélt a rajzokról az érdeklődőknek is. A kiállítást augusztus 21-ig lehet megtekinteni 16 és 22 óra között a Brigetio Tavernában.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában