varázslatos történetek

2021.05.23. 20:08

A kicsik nagy kedvence, Dániel András mesélt a tatabányai gyerekeknek

Dániel András volt a vendége pénteken a tatabányai Vértes Agorája által szervezett Tőlem függnek a dolgok-sorozatnak, ahol a megyeközpont diákjai találkozhatnak írókkal, költőkkel, illusztrátorokkal.

S. G.

Dániel András a kiadványok születéséről is mesélt a gyerekeknek

Forrás: 24 Óra

Fotó: S. G.

A felújított Puskin Művelődési Házban szervezett program vendége ezúttal Dániel András volt, aki sokoldalú alkotó: író, grafikus és festő is egyben. A Kicsibácsi és Kicsinéni (meg az Imikém) című könyve kapcsán beszélgetett az óvárosi és a József Attila Általános Iskola másodikos diákjaival.

Dániel András a kiadványok születéséről is mesélt a gyerekeknek
Fotó: S. G. / 24 Óra

Tóth Zsóka, a program háziasszonya köszöntötte a gyerekeket, majd Dániel András vette át a szót. Az író felolvasott néhány érdekes részt a könyvéből, majd annak létrejöttéről beszélt: hogyan, miként írta, majd rajzolta meg a figurákat.

Képes beszámolójában kitért arra, miként jutott el az ötlettől a kész kiadványig. A gyerekekkel megismertette a kiadványkészítés fortélyait, bemutatta, hányan dolgoznak azon, hogy a kéziratból egy gyönyörűen összeállított, megszerkesztett könyv juthasson el a könyvesboltokba és a könyvtárak polcaira.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában