2021.04.29. 08:51
Ezeket a bányász- és természetfotókat mindenkinek látnia kell
Különleges tér- és időbeli utazáson vehetünk részt Ladányi András köteteinek hála.

Nyírádi bauxitbánya
A Bányászok című könyvet és a borítóját tervezte, szerkesztette, tördelte, a szövegeket írta és a képek nagy részét Ladányi András készítette. Hozzáteszem, nem utolsósorban a terjesztést is bevállalta. Elvitte barátaihoz, egykori kollégáihoz a kötetet, dedikálta nekik és sok szeretettel biztatta őket is a hagyományőrzésre, a tisztelgésre, főhajtásra a bányászok előtt.
Rövid összefoglalók olvashatók egy-egy témáról az egykori Bányamunkás című újságból. Sokáig főszerkesztője volt Ladányi András, aki előtte dolgozott vájárként is a föld alatt. Több száz kép. Felbecsülhetetlen értékűek. Portrék és leszállások a mélybe Mányon, Kincsesbányán, Komlón, Lyukóbányán, Tokodaltárón... – hosszú a sor. A kötet kiadója az Országos Magyar Bányász Kohász Egyesület (OMBKE) Tatabányai Helyi Szervezete. Elnöke, Bársony László írta az előszót, ő nevezi „Bányamunkásnak” Ladányi Andrást, aki már az 55. köteténél tart, elmúlt ugyan 75 éves, de szorgalma és lelkesedése töretlen.
Bányászarcok
„Imhol a föld alá megyünk / Aknán, s tárnákon át.” Ezt olvashattam a szerző dedikálásában, amikor kinyitottam új könyvemet. Továbblapozás előtt a szép és megható dalból hozzáteszek még egy sort: „Fel kincskeresni hát!” Sikerült, kincseket találtam. Szénporos bányászok mosolyát. Különleges, egyedi korsókat. Büszkén viselt egyenruhákat. A bányászjelvények történetét. Utazást a tatabányai vízaknákba. Fotókba zárt és onnan felénk áradó jókedvet és szomorúságot a csolnoki, dorogi, tatabányai bányásznapokról, megemlékezésekről. Szakestélyek hangulatának megörökítését. Selmecbányáról a Szalamander Napok krónikáját. Remélem, sokan vannak és lesznek kincskeresők. Mit is kívánhatnék nekik? Jó szerencsét! Szerencse fel!
Tündérkert
Kisgyermektől az aggastyánig mindenkinek van Tündérkertje, pici vagy nagyobb , változó, növekvő, hívogató, csábító. Azok a helyek, ahol boldog (volt), ahol csudálatos dolgokat látott, ahová szívesen visszamenne. Ladányi Andrásnak óriási a Tündérkertje, amelyben emberarcú fák állnak, vihar- és villámtörtek, göcsörtös törzsűek. Erotikát sugall a gyökerek egymásba fonódása. A Fák című könyvbe gyűjtötte András a barangolások közben készített fotókat. A kötet alcíme A Tündér – Tünde – Kertünkben. Feleségével – aki tavalyelőtt elhunyt – fedezték fel hosszú évtizedek során, ezernyi sétán és kiránduláson a természet szépségeit. Ami legtöbb olvasónknak ismerős lehet, az a vizek városából az Öreg-tó, a Cseke-tó környéke, a Fényes-tanösvény, vagy a Vértes meseszép részei. „Elugorhatunk” a Balaton-felvidékre, a Martonvásári Kastélyparkba, a Margitszigetre vagy éppen a Sóstói Múzeumfaluba is. Ha eléggé figyelmesek és beleérzőek vagyunk, még madarak énekét is halljuk, vagy éppen a Kékcsei Asszonykórust a Rétközi-tó partján. Az utóbbihoz QR kód segít.