változás

2020.11.06. 07:07

A gyerek se ülhet mellém a színházban? – a tatabányai igazgató válaszolt

„Az egészség-, gazdaság- és munkavédelemre fókuszálva dolgozunk óráról órára” – fogalmazott Crespo Rodrigo, a Jászai Mari Színház, Népház igazgatója. Az újonnan életbe lépett kormányrendelet újabb kihívások elé állította a kulturális intézmények dolgozóit.

Sugár Gabi

Forrás: beküldött

– Már a járvány első hulláma alatt is sok kérdés merült fel nézőinkben. Most a legtöbb dilemmát az okozza, hogy a rendelet értelmében családtagok sem ülhetnek egymás mellé – kezdte a teátrum igazgatója. – A tatabányai színház szerencsés helyzetben van, hiszen a szükséges távolság figyelembevételével át tudtuk alakítani a nézőteret: a székeket minden oldalról másfél méteres távolságban helyeztük el, de a kamaraszínházban egyelőre nem tartunk előadásokat.

Már átalakították a nézőteret (Fotó: beküldött)

A direktor kifejtette: a fenntartó és a minisztérium iránymutatásai alapján a legfontosabb az egészségvédelem, amelyet a gazdasági és a munkavédelmi szempontok figyelembevétele követ.

– Legfontosabb az egészségünk biztonsága. Ezért minden apró jelre figyelünk a színház társulatában, és ha szükséges, teszteléseket végzünk. A beléptetésnél a nézők testhőmérsékletét ellenőrizzük, a maszkviselés pedig az egész épületben kötelező. A mostani intézkedések azonban jelentősen befolyásolják a gazdasági működésünket, amelyre súlyos terheket rótt már a tavaszi leállás is. Ezért egyelőre csak olyan darabokat tudunk játszani, amelyek további veszteséget már nem termelnek. Ezért az átalakított, kisebb nézőtér használatával párhuzamosan bizonyos előadások ideiglenesen lekerülnek a műsorról.

Esztergomban lesz előadás

Az esztergomi Babits Mihály Színház Facebook-oldalán közzétettek szerint a teátrum is átalakította nézőterét, így a novemberi előadásaikon és filmvetítéseiken is csak minden harmadik széken foglalhatnak helyet a nézők. A november 15-i Hamlet előadásukon 30, míg a többi előadáson 33 néző számára tudnak helyet biztosítani! Hozzáteszik: így viszont már csak kevesen férnek be előadásainkra, érdemes tehát már most gondoskodni a jegyekről.

Folyamatosan egyeztetnek, próbálnak felkészülni a következő lépésekre, de jelenleg két hétnél tovább nem terveznek. Ennek megfelelően november első felében az átalakított nézőterű nagyszínpadon előadásonként száztíz nézőt tudnak fogadni; a Valahol Európában és a Tesztoszteron című előadások lesznek láthatók. A jövőben a kamaraszínház előadásait is a nagyszínpadon játsszák. Tárgyalások folynak az előadások online térben történő értékesítéséről.

" data-show-text="true" data-width="">

">Kedves Nézőink!

Ahogyan azt bizonyára Önök is tudják, a 2020. november 3. éjféltől életbe lépett új 479/2020. (XI.3.)...

 

A direktor kiemelte: a járvány elleni védekezés nem kevés pluszköltséget jelent, a tisztítószereken túl légfertőtlenítő gépet is vásároltak. Emellett a bevételek folyamatos csökkenése miatt rendkívül nehéz helyzetben kell működniük.

– Ünnep most minden próba, minden előadás. Óriási öröm, hogy még ebben a nehéz időszakban is vannak emberek, akiknek fontos a színház, és a nehezített körülmények ellenére is eljönnek. Ez adja nekünk a legnagyobb erőt és hitet.

Észak-Komáromban előadás nincs, próba van

Az észak-komáromi Jókai Színház az október elsején hatályba lépett szlovák kormányrendelet miatt kénytelen volt minden októberi és november programját törölni.

Közleményükben a napokban azt írták, bár az előadások bizonytalan ideig elmaradnak, nem állt meg náluk a munka. Átfogó irodalmi segédanyagokat készítenek általános iskolák számára, amelyek online formában lesznek elérhetőek. Zajlik a Mi osztályunk! próbafolyamata is Czajlik József rendezésében, a darab bemutatásának időpontja egyelőre bizonytalan. Az elmaradó előadásokat mihelyst a helyzet engedi, igyekeznek pótolni. Minden friss információról a honlapjukon és a Facebook-oldalukon is tájékoztatják közönségüket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában