In Memoriam

2020.07.28. 06:12

Esztergom egykor híres alkotói előtt tiszteleg a Tár-Lak Szalon legújabb kiállítása

A járvány miatti veszélyhelyzet elmúltával újranyitott az esztergomi idősebb generáció kedvelt galériája, az esztergomi Tár-Lak Szalon. A Soós Kadocsa tulajdonos által üzemeltetett hely nemcsak a képzőművészet klasszikus és kortárs alkotóinak nyújt bemutatkozási lehetőséget, de valóban egy olyan találkahely, ahol főként értelmiségiek 60 plusszos nemzedéke találkozik rendszeresen. Most augusztus 4-én újra így lesz, akkor a közelmúltban elhunyt öt esztergomi alkotó, Barcsai Tibor grafikus, Vincze László festő, Tóth Béláné Erzsi néni szobrász, Kaposi Endre festő és Kántor János festő emlékkiállítása nyílik meg.

Pöltl Zoltán

Forrás: 24 Óra

Fotó: Pöltl Zoltán

A Tár-Lak Szalonban rendszeresen találkozók természetesen a megörökölt és általuk is valóban nagyra tartott helyi alkotókat állították mindig a szellemi középpontba, mondhatni, ők voltak a vezéregyéniségek. Éppen ezért fájdalmas, hogy Esztergom mai 50-es, 60-as, 70-es és 80-as generációja számára oly fontos képzőművészek közül többen elhunytak az elmúlt években. A Tár-Lak Szalon vezetősége úgy döntött, hogy az országosan is ismert nagyságok előtt egy közös kiállítással tiszteleg.

Az In Memoriam című, augusztus 4. és 15. között látható kiállításon Barcsai Tibor grafikus, Vincze László festő, Tóth Béláné Erzsi néni szobrász, Kaposi Endre festő és Kántor János festő alakját idézik fel. A tárlatot Bánhidy László nyugalmazott tanár nyitja meg, aki a fenti alkotók közül mindegyiket személyesen is ismerte, mi több, vezetőként az Esztergomi Művészek Céhe közösségben is hosszú éveket töltött el velük. A létesítmény vezetése is azért kérte fel őt, mivel személyesen is nagyon jól ismerte mindannyiukat. Az öt alkotó mindegyike szerepelt már a Tár-Lak Szalonban.

A kiállítás megszervezésének érdekes története van, erről Soós Kadocsa többek között a következőket mondta el a Kemma.hu-nak: „Egy kivételével tulajdonképpen minden alkotó esetében könnyű dolgunk volt, hiszen az örökösök szíves örömest segítettek, és kínáltak műveket. Így volt ez Barcsai Tibor, Vincze László, Tóth Béláné Erzsi néni és Kántor János hagyatéka esetében is. Egyedül Kaposi Endre hagyatékának gondozójánál kellett megtorpannunk, mivel onnan nem kaptunk igenlő választ. Tudni kell, hogy Kaposi Endre azért is fontos számunkra, mert már a Tár-Lak Szalon létrejötténél ott bábáskodott, kis túlzással azt is mondhatjuk, hogy Kaposi Endre segítsége nélkül ma nem lenne, vagy nagyon nem olyan lenne a hely, mint amilyenné tudott válni. Mivel a szalonnak van saját Kaposi Endre-alkotása, illetve Szentessy Lászlónak is van egy rá emlékező műve, így Endre is „ott lesz” a tárlaton.”

Jeles művészek

A fent jelzett öt művész mind kiemelt karaktere volt Esztergomnak. Barcsai Tibor szürrealista grafikái, Vincze László lenyűgöző akvarelljei, Erzsi néni magával ragadó kis­plasztikái, Kaposi Endre szuggesztív alkotásai és Kántor János lírai ábrázolásai Esztergom művészeti életének maradandó állomásait jelentik. Mint fentebb olvasható volt, közülük is kiemelkedett Kaposi Endre, aki alkotó tevékenysége mellett művészettörténeti írói és szervezői munkásságával vált megkerülhetetlenné.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában