Fájdalmasan gyönyörű könyvet írt elhunyt feleségéről a vájár-népművelő

– Mozgalmas, tartalmas éved volt a tavalyi. Az írást, illetve a megjelenéseket nézve eddig teljesült minden terved?

– Az első kötetem, a Bányász a történelemben, 1984-ben jelent meg a Népszava kiadónál, tízezer példányban. Később is mutatkoztak kimagasló évek a könyveim kiadását illetően, mert 2009-ben például trilógiám – szociográfia, interjúkötet és fotóalbum – jelent meg egy Balaton-felvidéki faluról, Zalahalápról. Ez ismétlődött meg 2014-ben, amikor a Tiszától négy kilométerre lévő rétközi faluról, Kékcséről készítettem trilógiát. Az elmúlt évben viszont rekordot döntöttem, hat kötetem jelent meg. Ugyanakkor ez a 2019-es év volt számomra a legborzalmasabb, legmegrázóbb, legtragikusabb.

– Ezt kifejtenéd bővebben?

– A feleségem a névnapján, június 1-jén, Tünde-napon örökre eltávozott. Ő az, akit az életemnél is jobban szerettem. Úgy éreztem, megszűnt számomra a világ, és rám dől az eddigi életem. Megszűntem „létezni.” A barátaim és a feleségem testvérei igyekeztek felrázni „félholt” állapotomból azzal, hogy készítsek könyvet a kedvesemről. Szörnyű kínok között született a Tünde című könyv, melyet karácsonykor vehettem a kezembe. Nem könnyebbültem meg tőle. Sőt! Az egyik barátunk, aki az elsők közt olvasta, azt írta: „Nem találok szavakat! A könyvet nem lehet letenni, én ilyen csodával még nem találkoztam! Fájdalmasan gyönyörű! Minden szava a lelkemig ér…”

– Ezzel együtt egy másik könyved is megjelent.

– Igen, a Hetven év… Ezt még 2015-ben készítettem el pdf-formátumban, de csak most, már 74 évesen adódott lehetőség a kiadására. A Hetven év a kétkötetes, Ketten együtt című munkám 1. kötete, szerves egységet alkot a Tünde című 2. kötettel. Zsirai László költő a bevezetőben így ír: „Ha zenei hasonlattal kellene élnem, így fogalmazhatnék: Ladányi szinte csak látszólag szólista. Inkább hasonlítható egyszemélyes zenekarhoz, mert több „hangszeren” képes játszani. Író? Költő? Szociográfus? Tipográfus? Könyvtervező? Grafikus? Festő? Fotóművész? Irodalmi estek összeállítója-szervezője-rendezője? Ezekre a kérdésekre külön-külön és együttesen is létező válasz: igen.”

– Többször jártál Tatabányán az utóbbi időben. Kik azok a barátok, akik ide vonzanak? Kikkel tartod a kapcsolatot?

– Az életem meghatározó része Tatabánya. Két könyvet írtam a tatabányai bányászatról, a bányászokról, a pajtásaimról. A 2003-ban megjelent Tatabányai eocén bányászok, és a 2017-ben publikált Bányász vagyok… című könyvemet. Sok barátom már az égi szénmezőkön fejti a szenet... Gyakran találkozom és beszélek személyesen, telefonon, vagy Skype-on Pacsai Imrével. Tavaly Fehér János Szénszimfónia című könyvét szerkesztettem és tördeltem, Gengeliczky László bútorplasztikáiból most készítek fotóalbumot. Sánta Béla, Bársony László, Szilvási Csaba, Pál Béla, Fodor Zsolt, Vasas Mihály, Balog József, Zsombók Zoltán, Bíró Mihály is a barátaim közé tartozik, és sorolhatnám még a neveket. Néha találkozom az egykori VI-os aknai pajtásaimmal: Szabó Bélával, Boros Gyulával, Szepcsik Mihállyal, akikkel egy brigádban dolgoztunk. Az OMBKE Tatabányai csoportjának is tagja vagyok.

– Milyen terveket szövögetsz 2020-ra? Vannak már kész(ülő) könyvek?

– Már biztos, hogy három kötetem megjelenik az első negyedévben. Egy ifjúsági történelmi kalandregény, A bőrbányai portyázó címmel. A másik két kötet fotóalbum. Az egyik a Keresztutak a Művészetek Völgyében, a másik pedig a Nyírségi keresztek, krisztusok címet viseli. E kötetekbe két egymástól távol lévő térség útvigyázó keresztjeiről készített fotóim kerültek. Hét könyvem van nyomdakész állapotban. Egyelőre nincs szponzor a kiadásukra. Több kérést kaptam már könyvek írására, de a jövő bizonytalan…

– Tudsz választani a gazdag életművedből három legkedvesebbet? Ha igen, miért éppen ezeket? Ha pedig nem, annak mi az oka?

– Negyvenhat könyvem jelent meg eddig. Ezek az én „gyermekeim”. Az utolsó megjelent könyvem, a Tünde nagyon kedves, és a szívemből szól. Akár a Váci Mihály „Élj tiszta tüzeidben” című irodalmi szociográfiám, melyért 2001-ben MSZOSZ Irodalmi Díjban részesültem. Ide sorolom még a Kékcséről írott könyveimet, melyekért 2013-ban, a falunapon díszpolgárrá választottak.

Aki bányász dalt dúdolt és dúdol

A bányászmúlt árnyékában él Ladányi András, és mint megtudtuk, igen büszke erre. Nem kevesebb, mint másfél évtizedet dolgozott Tatabányán vájárként, később pedig népművelőként tevékenykedett a Népházban. Hat esztendőn át irányította a bányász szakszervezet központjában az iparág közművelődését, majd csaknem két évtizedig, 1983 és 2002 között a Bányamunkás című újság főszerkesztője volt. Mint hangoztatta, ápolja és féltve őrzi a hagyományokat, rengeteget tett és most is tesz azért, hogy fény ragyogja be az egykoron a föld mélyében dolgozók napjait ma is. Erről így ír Múlt árnyékában című versében:

„Aknatorony árnyékában / bogár zümmög kopogón. / Felbukkanó fekete árnyam, / bányász dalt dúdol elhalón. / Múlt hálója szakad, feslik, / eltűnő emlékeimet / fű növi be, virág nyílik, / tücsök ciripel szívemen.”