„Úgy gondolok a fellépésekre, mint anya a gyermekeire”- Zalatnay Cini mesélt titkáról

– Járt már itt Komáromban?

– Voltam már itt és a szlovákiai oldalon is, méghozzá úgy emlékszem, a színházban. Az ember sajnos keveset lát a városból, hiszen a koncertek után nincs időnk körülnézni. Itt az erődben azonban eddig még nem jártam.

– Melyik volt a legemlékezetesebb fellépése?

– Tizenöt éves koromban kezdtem a szakmát, a fellépéseim mind különbözőek voltak. Úgy gondolok rájuk, mint anya a gyermekeire, nem tudok kiválasztani olyat, ami a kedvencem volt, bár akadtak közöttük nagyon maradandóak, akár ha a 60-as, 70-es évek Táncdalfesztiváljára gondolok, különös tekintettel a 71-esre, amikor a Fák, virágok, fény című dallal nyertem meg a versenyt, méghozzá 3 millió szavazattal, ami az ország egyharmada. Ameddig tapsolnak az emberek, én szívesen énekelek. Amíg a jó Isten velem van és amíg a közönségem velem énekel, addig úgy érzem, nagy baj nem történhet.

– Mennyire volt más ebben a szakmában érvényesülni akkor, amikor kezdte, mint most?

– Teljesen más volt. Egyszerűen nem lehet összehasonlítani. Ha már csak az alapokat nézzük, a technika is rengeteget változott. Ebből a szempontból sokkal könnyebb énekelni, mint akkoriban. Anno nehezebb dolgunk volt, hiszen nem úgy működtek az erősítők, sem a mikrofonok. Ugyanúgy teljesíteni kellett, csak rosszabb körülmények között. A zene mindig gyógyító hatással van az emberekre. Ha úgy megyek ki a színpadra olykor, hogy fáj valamim, már úgy jövök le, hogy el is felejtettem, mi bajom volt előtte. Úgy gondolom, ez sok embernél hasonlóan működik. Nemrégiben Tata mellett is volt a Retro Rádió közreműködésével egy koncertem, ahol egy lélek sem volt az elején, hiszen ömlött az eső. Amikor egy kicsit alábbhagyott, mi zenélni kezdtünk, erre előjöttek az emberek a sátrakból, hatalmas tömeg gyűlt össze. Ezek az élmények éltetik az embert, lehet akárhány éves.

– Mit tanácsol a mai fiataloknak, akik énekesnek készülnek?

– Bizonyos szempontból nehezebb, bizonyos szempontból könnyebb. Más a technika, a piacon rengeteg a lehetőség. Az akkori politikai helyzet nekünk félig-meddig előnyös volt, hiszen a nyugati világban megjelentünk úgy, mint a kommunista világból származó popénekesek. Ez ott nagyon különlegesnek bizonyult, emiatt bírtak minket. Most ilyen körülmények nincsenek, oda mész ahová akarsz, ott énekelsz ahol tudsz, ahol sikered van. Ugyanakkor nagyon sokan vagyunk, temérdek az új énekes, akik tehetségesek, bár úgy gondolom, ezt egy kicsit limitálni kellene. Amerikában jó néhányan megtudnak élni a különféle tehetségkutatókból, de a mi országunk kicsi ehhez. Amit én tanácsolni tudnék, hogy belőlük is lesz majd egy generáció, azonban mindenhez sok türelem kell. Amikor azt mondják, milyen jó nekem, hiszen megannyi dalt énekelnek tőlem, azt válaszolom, ez hosszú évek eredménye. Nem úgy működik, hogy alkotsz egy slágert és te vagy az ász, az önálló bulikról nem is beszélve. Nekem összesen 656 szerzeményem van. Ha a koncerten elénekelek belőle 15-öt, biztos, hogy a felét kívülről fújják. Ezt mind ki kell termelni, amihez sok év szükséges, a lehetőségek tárházának kihasználása, világutazás és végtelen türelem.

– Elérte azt a célt, amit a pályafutása alatt kitűzött?

– Úgy érzem, igen. Boldog vagyok a zenéléssel és a magam életével. A közönségsiker, a sok eladott könyv és lemez mind tükrözi, hogy fontos vagyok és kellek a közönségnek.

– Mi alapján válogatja össze a dalokat a koncertekhez?

– Más, ha zenekarral tudok énekelni, hiszen ott vannak vokalisták is. Más, ha egyetemi rendezvényen vagy iskolai bulin lépek fel. Van egy alapműsor, az ide tartozó dalokat mindig kérik. Ilyenek például a Hosszú forró nyár, a Fák, virágok, a Félteni kell, a Nem vagyok én apáca című dalok. A műsor gyakorlatilag majdnem mindig ugyanaz.

A koncertek végén szeretek hozzátenni különleges, rockosabb számokat, amiket például az Omegával vagy a Locomotiv GT-vel készítettem. A közönség vegyes, a tizenévesektől a nyolcvanévesekig buliznak velünk.

Ha rajtam múlik, minden esetben élőben adok elő, távol áll tőlem a playback. Sokszor akadnak azonban olyan televíziós felvételek, ahol muszáj imitálni az igazi éneklést, de ez mindig nehezemre esik, jobban szeretek a mikrofonba énekelni – tette hozzá az énekesnő.