szenvedély

2019.08.06. 06:59

Fiatal művészlelkek alkotnak a tatai táborban

Művészpalánták gyűltek össze idén is a Tatai Tehetséggondozó Művészeti Tábor keretében, hogy közösen élvezzék az alkotás örömét.

Kemma.hu

Fiatal művészpalánták gyűltek össze idén is a Tatai Tehetséggondozó Művészeti Tábor keretében, hogy közösen élvezzék az alkotás örömét.

Forrás: tata.hu

Immáron 17. alkalommal nyitotta meg kapuit az érdeklődő fiatalok előtt a Tatai Tehetséggondozó Művészeti Tábor. Sok művészlélek érkezett Bláthy szakgimnázium kollégiumába, hogy a tábor ideje alatt kiélhesse alkotó szenvedélyét.

Már hagyomány, hogy Tata önkormányzata minden év augusztusában megszervezi ezt a tábort a művészetek iránt érdeklődő tatai, szőgyéni, szovátai és magyarkanizsai fiataloknak. Idén 27 művészlélek vesz részt a tanárok kurzusain. A szokásokhoz híven most is két területen folyik a munka: szépművészeti és kézműves szekciókban, emellett a magyar történelemhez, irodalomhoz kötődő foglalkozásokon is részt vesznek a gyerekek – írja a tata.hu.

– A tábor legfontosabb üzenete az, hogy a Kárpát-medencében magyarok élnek a határok ellenére is, és nagyon jó dolog, hogy a határon túl élő gyerekek összetalálkozhatnak egymással, közös élményeket szerezhetnek, közösen alkothatnak, erősíthetik egymást – emelte ki a megnyitón Michl József polgármester.

– Nagy köszönet jár a testvértelepüléseinken élő szervezőknek, akik elhozzák Tatára a fiatalokat, a hazai szervezőknek, segítőknek és közreműködőknek, hiszen csak az ő közös munkájuk nyomán sikerülhet jól a tábor, és persze a Bláthy-iskolának is, amely kollégiumában otthont ad a táborozóknak – tette hozzá a polgármester.

Idén a központi téma az alma, mint egy szimbolikus jelentésű gyümölcs, illetve annak megjelenítése a művészet történetében. A táborlakók azonban nem csak alkotni fognak, hanem részt vesznek városnézésen, meglátogatják a Mezők lilioma című kiállítást a Piarista Rendházban, és strandolni is fognak.

A tábor végén a művészpalánták alkotásaiból augusztus 10-én szombaton fél háromkor kiállítás nyílik a Menner Bernát Zeneiskolában, amelyet bárki ingyenesen megtekinthet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában