2019.04.03. 20:00
Tatabányán forgatják a Trónok harca vetélytársát, a Witchert
Kiszivárgott néhány fotó a Netflix készülő sorozatának tatabányai forgatásáról, amelynek a Turul környéki erdős terület ad otthont pár napig.
A háttérben a kedélyesen kvaterkázó harcosok(?)
Forrás: Beküldött fotó
A Kemma.hu megtudta: a Witcher című sorozatot forgatják a Szelim-barlang környékén. A stáb információink szerint kedden érkezett és csütörtökig marad itt. Azt biztos forrásból megerősítették nekünk, hogy a lengyel Andrzej Sapkowski író és a The Witcher videojáték alapján készülő széria egyes jeleneteit veszik fel itt, és néhány távoli képet is kaptunk a helyszínről, amelyen látszik, hogyan rendezkedett be a stáb, illetve nagyjából kivehetően a kosztümök is.
A Turul előtti nagy parkoló egyébként le van zárva, és csak a szobor közelíthető meg, a Szelim-barlanghoz jelenleg nem engedik oda az embereket. Így is sikerült azonban elcsípni néhány kosztümös, szemre leginkább harcosoknak tűnő szereplőt, akik kedélyesen beszélgettek, kávézgattak, miközben a jelenetükre vártak. Lehetséges, hogy valamilyen csatajelenetet, harcot vesznek itt fel, többek ugyanis véresre voltak maszkírozva.
A kiszolgálásra mindenesetre gondjuk nem lehet, nem messze a barlangtól büfékocsi is rendelkezésükre áll. A barlang környéke le van kerítve, itt egy óriási darut is felállítottak. A helyszínen a biztonságra is figyelnek, tűzoltó és mentő is rendelkezésre áll, ha valami baj történne.
A stáb egyébként igencsak nagy. Több tucat autó mellett a gyártásban részt vevő cégek járművei is parkolnak a környéken, hosszú métereken át a parkolóhoz vezető úton is. A Witcher első nyolcrészes évadának nagy részét egyébként hazánkban forgatják, ahogy arról az Origo is beszámolt, a minap például a fővárosban, a Vajdahunyad várában csípték el a stábot.
A The Witcher (az eredeti Wiedźmin szóból fordították) egy lengyel szerepjáték, melyet a CD Projekt belső fejlesztőstúdiója készített és Lengyelországon kívül az Atari látta el a kiadói teendőit a 2007 októberében megjelent programnak. A játék a lengyel fantasy író, Andrzej Sapkowski Vaják című regénysorozatán alapul. A The Witcher középkori fantasy világban játszódik, ahol a játékos Ríviai Geraltot irányíthatja, aki a kevés megmaradt witcher, vagyis természetfeletti erővel megáldott harcos egyike. Ők főleg vándorként járják a világot, hogy különböző szörnyek legyőzésével pénzhez jussanak.
A videójáték alapján készülő Netflix-szériában a főhőst Henry Cavill alakítja, aki Supermanként feltűnt Az acélember (2013), a Batman Superman ellen – Az igazság hajnala (2016) és Az Igazság Ligája (2017) című filmekben is. A Witcher-sorozat, ami a hírek szerint még az idén felbukkan a Netflix kínálatában sokak szerint a Trónok harca és annak előzménysorozatának vetélytársa is lehet majd.
Nem ez az első alkalom egyébként, hogy a Turul környékén forgatnak. Ősszel például a Jamestown-t forgatták itt. Ezt a sorozatot januárban mutattak be az Epic Drama csatornán. Jó néhány éve itt vették fel az Eragon több jelenetét, a barlangban berendezve a fekete tróntermet, valamint egy spanyol ifjúsági film néhány részleteit is.