sorozat

2019.01.09. 07:03

Helyben forgatott alkotások a bábolnai filmklubban

A bábolnai Kukoricafesztivál idején indult útjára a filmklub és azóta több alkalommal is megszólították a helyieket.

Sz. I.

Forrás: Shutterstock

Azóta minden hónapban találkoztak egymással a filmbarátok. Minden alkalommal egy-egy szakember, a témában tájékozott aktivista kalauzolta az érdeklődőket. A filmklub célja eredetileg az volt, hogy az előadásokba, interaktív programokba bekapcsolódók megismerhessék, felismerjék lakóhelyük értékeit, pontos válaszokat kapjanak arra, milyen filmeket forgattak Banán, Ölbő pusztán és Bábolnán.

A kitűzött cél többszörösen megvalósult, hiszen nemcsak a helyi filmes kultúrát ismerték meg a klubtagok, de az interaktív foglalkozás révén eredendően egy olyan közösség is született, mely szívesen barangolt az izgalmakkal teli filmes világban.

A szervezők azon reménye is megvalósult, hogy a vetítéseken és beszélgetéseken keresztül egy bábolnai keresztmetszet születhetett a megyei filmgyártás történelmében. Miközben az interaktív sorozat teret adott annak, hogy átbeszéljék a helyben forgatott filmek történetét, körülményeit, a jelenlévők hozzátartozóikat, szomszédaikat, barátaikat is fellelhették a mozgóképeken. Ezek többsége elsősorban a múltidéző alkotásokra volt jellemző.

A bábolnai filmklub záróeseményét a Helytörténeti Gyűjtemény épületében tartották. Ez is kiváló teret adott a lokálpatrióta gondolkodásmódnak, melyre a közösségfejlesztés eszközeivel vezették rá a közönséget. A program megmutatta, hogy a helyiek valóban érdeklődnek a bábolnai filmes alkotások iránt. A filmklub minden alkalma nyitottságról is árulkodott, és megerősítette a közösséget. A sikerre való tekintettel a kreatív foglalkozás várhatóan az idén is folytatódhat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában