Tombol az olasz nyár a Jászai-színházban

Volt idő, amikor a zenés darabok világa kimondottan messze állt tőlem, azonban ez mára teljesen megváltozott. Nagy elvárásokkal és olasz slágerekre éhesen foglaltam helyet, és nem kellett csalódnom. Megyeri Zoltán elsőként debütált rendezőként a Jászaiban, eddig csak színészként ismerhette meg a tatabányai közönség. Az Anconai szerelmeseket látva merem remélni, hogy nem utoljára láttuk rendezni.

Adott egy apa, bizonyos Tomao Nicomaco (Végh Péter), aki szeret azzal hencegni, hogy ő Ancona leggazdagabb polgára. Emellett minden lelkifurdalás nélkül gyalogol át a nők szívén, és hiába szereti bolondulásig őt Dorina (Danis Lídia), a házvezetőnője, ő a panzióban lakó magyar lányra vágyik. Eközben Tomao dadogó, kissé szerencsétlen lánya (Pilnay Sára) szintén szerelembe esik egy hasonlóan esetlen vándormuzsikussal (Mikola Gergő). Megismerhetjük a cukrászda tönk szélén álló, haszonleső tulaját (Dévai Balázs), akinek minden vágya, hogy pizzériát nyithasson, bármi áron. A díszlet is remekül sikerült, de a jelmezektől egyenesen el voltam ájulva: az élénkvörös krokodilbőr cipőt például minden további nélkül elfogadnám.

Bár a darab közben nemigen tűnik fel, de ennyi érdekember egy helyen ritkán gyűlik össze. A cselekményvezetés Shakespeare vígjátékaihoz hasonló, de hiányzik a feddhetetlen jellemű, tökéletes külsejű főhős a sztoriból. Mégsincs hiányérzetünk, hiszen sokkal könnyebben lehet azonosulni a kissé kicsinyes, többnyire önmagukkal törődő emberekkel, akik összekapnak, drámáznak, de aztán minden megy tovább békességben, egészen a következő vitáig. Mert hát ilyenek vagyunk mind.

A darab szereplőinek nem kell óriási akadályokat legyűrniük, csak sodródnak az eseményekkel, nincs büntetés, még a fordított Ödipusz-komplexust is egy vállrándítással intézzük, miközben kedvünk támad énekelni a Felicitát, az Azurrót és az összes többi olasz slágert, mintha otthon a zuhany alatt tennénk. A végkifejlet azonban mégis tartogat egy kis csavart, hiszen nem mindenki talál párra, csak macskára, mert aki öregecske, és nő is, az érje be egy macskával (persze a macskatartók pontosan tudják, hogy a cicákkal kevesebb a gond, mint a férfiakkal). Véleményem szerint tulajdonképpen ez az egyetlen, kissé visszatetsző gondolatmenet az előadás során, de aztán újra felcsendül egy vidám, olasz dal, és elfeledjük az egészet.

Aki kétfelvonásnyi, szinte felhőtlen boldogságra vágyik, és nem veszi fel az olasz zászló színeit, ha itáliai dallamokat hall, az mindenképpen váltson jegyet a Jászai Mari Színház előadására. Akár többször is!

Üvegcipőt fel!

Nem sokat kell várni a következő darabra sem, januárban ugyanis Molnár Ferenc vígjátékát, Az üvegcipőt mutatják be. Rendezőként Czukor Balázst üdvözölhetjük, aki a következőket nyilatkozta: – Az üvegcipő egy huszadik századi Hamupipőke-történet, amelynek a meseszerűsége és a szerelem által megjelenő kiszolgáltatottsága foglalkoztat a legjobban. Kihívást jelent, hogy a darab vígjátéki oldala mellett hogyan tud megjelenni a hiány, önzés, a megbocsátani nem tudás valódi fájdalma. Ha a jól megírt komikus jeleneteknek megkapargatjuk a felszínét, előtérbe kerülnek a mű árnyaltabb mélységei.