2018.08.25. 14:00
A Duna extrém alacsony vízállása a képzőművészeket is megihlette
A Duna alacsony vízállása az amatőr fotográfusok mellett a képzőművészeket is megihleti. Partos Nagy Eszter művésztanár tanítványaival a saját festőtábora keretében látogatott el a folyópartra, ahol a vízcsobogás, a madárcsicsergés és nem utolsó sorban a Dunakanyar látványa mindenkiben más gondolatot ébresztett.
Partos Nagy Eszter művésztanár tanítványaival a saját festőtábora keretében látogatott el a folyópartra.
Fotó: Walczer Patrik/24 Óra
A tábor első napjait a Szamárhegyen található műteremben töltötték el, ahol megismerkedtek a klasszikus olaj- és akvarellfestészet technikájával. Miután a táborozók új ismeretekkel bővítették tudásukat, számtalan tervvel és ötlettel érkeztek meg a folyópartra. Az időjárási körülmények azonban gyakran akadályozták a munkájukat, hiszen az erős szél vízbe, illetve homokba borította alkotásaikat.
A résztvevők azonban mit sem törődve a természet erejével, nem tágítottak a Duna mellől. Kitartásuk kifizetődött, hiszen a Magyar Képzőművészeti Egyetem szobrász-magyar szakán végzett Partos Nagy Eszter segítségével gyönyörű tájképeket készítettek. A Burda-hegy, a Helemba-sziget és a parthoz közel ringatózó csónakok több koncepcióban elevenedtek meg a festményeken. Az égen elhaladó bárányfelhők és a vízfelszínen megjelenő tükörképük teljesen élővé varázsolta a festményeket.
A táborozóktól azt is megtudtuk, hogy olykor el kell távolodni az állványoktól, hiszen az olajfestményeknek messzebbről kell jól mutatniuk. Ugyan a tábor résztvevőinek életkora rendkívül változó volt, de a kis létszám miatt családias hangulat uralkodott: a fiatalok felnéztek a tábor „nagymamájára” is, aki negyven év elteltével ragadott újra ecsetet. A művésznő reméli, hogy a következő években többeket ösztönözhet majd alkotásra.