Aki szerint az amatőr színjátszás csak bohóckodás, nézze meg ezt a darabot!

Arra, hogy az amatőr színjátszás egyáltalán nem amatőr, több példát láttunk már megyénkben is. Gondoljunk csak az Orfeusz társulatára, a tardosi pajtaszínházra, vagy épp a Talpalatnyi Színházra, amely a színházi világnapon mutatta be Jókai Mór-adaptációját, a Párbaj Istennel-t.

Persze a Talpalatnyi Színház nem most először tette le a névjegyét a színházi szcénában: ők vitték színpadra például Árva Gábor és Mester Balázs megzenésített verseit Tiltott csillagon címmel, de Pillangójuk is sok-sok fesztiválon, közösségi rendezvényen mutatkozott már be. Most pedig itt a Párbaj Istennel, amelyet Szűcs József és Szegedi Sándor alkalmazott színpadra, és előbbi rendezte.

Nos, Szűcs Józsefben ezúttal sem kellett csalatkoznunk, és Szegedi Sándorral közös munkájában sem. A minimalista díszletek között, idealizált-tipizált és teljesen mai kosztümökkel hitelesen keltették életre Jókai történetét. Kiváló dratamurgiai érzékük talán egyetlen egyszer szenvedett csorbát: az elrendezett házasság nászéjszakáján a menyasszony gyötrelmét a csöndnél és elsötétedésnél egy fokkal határozottabban is lehetett volna érzékeltetni. Akár egyetlen sikollyal, fényvillanással... ezen kívül viszont a helyén volt minden váltás, fény és zene.

A történet követhető volt, és messze nemcsak a narrátor szerepét is magára öltő Szűcs Józsefnek köszönhetően, hanem azért is, mert egy pillanat alatt beszippantotta a nézőt. Nem egy ember rezzent össze a pisztolylövések vagy épp a mennydörgés miatt, ez pedig azt mutatja, hogy a közönség együtt élt a darabbal.

Ha már pisztolylövések és mennydörgés: mindenképpen ki kell emelnünk Egyed Gábor (nyitóképünkön) alakítását, sőt, alakításait, ugyanis mind a hatalommániás, erőszakos, sátáni ős-Isaszeghyt, mind annak félelemmel-átokkal-önnön gyarlóságát félő leszármazottjának karakterét zseniálisan hozta. Vérben forgó szemmel ölt, tett erőszakot, harcolt Istennel, hogy aztán pillanatok alatt egy megtört, szerencsétlen flótást alakítson. Be kell valljuk, sátáni karaktere erősebb volt, de talán pont azért, mert azt semmi nem kötötte béklyóba: sem erkölcs vagy hit.

A fiatalabbakon kicsit még jobban látszott a drukk a színpadon, de a magabiztosság majd jön az idővel, mert az biztos, hogy jó kezekben vannak, jól irányítják őket. Jó példa erre például, hogy azok a jelenetek, amelyekben testi erőszak is volt, kifejezetten élethűre sikeredtek, legyen szó akár egy fülbevaló kitépéséről, akár arról, hogy a Kelemen Petra Piroska által megformált, cigányasszony földre taszítja a megsérült Isaszeghyt, aki vízbe akarta őt fojttatni, mert a fia feleségül akarta venni.

A darab nem akart több lenni, mint ami, nem öncélú magamutogatás volt sem a rendező, sem a szereplők részéről. Súlyos és komoly témát állítottak színpadra, és végig ezt is tartották a fókuszban. Mértéktartón, alázattal, elhivatottan, tehetséggel. Ennél többet pedig semmilyen színházi társulat nem kívánhat magának.