holokauszt

2018.04.23. 08:34

A mocsai zsidóság hűlt helyét kutatta

Szűcs József további részletekről és fejleményekről számolt be közelmúltban bemutatott Hűlt helyek című könyve kapcsán a helyi könyvtárban.

Sz. A.

Auschwitz-Birkenau

Forrás: shutterstock

A színültig telt teremben először is köszönetet mondott mindazoknak, akik segítették munkáját a mocsai zsidóság történetének és tragédiájának felkutatásában, majd arról is beszélt, hogy a Holokauszt Dokumentációs Központ meghívta őt a fővárosba is, hogy tartson előadást mindarról, amelyet megtudott.

Jelenleg, mint megtudtuk, tizenhat név szerepel azon a mocsai emléktáblán, amely az innen deportáltaknak állít emléket, Szűcs József azonban kutatásaival 33-ra tudja bővíteni ezt a listát, és talált 16 olyan mocsai kötődésű embert is, aki túlélte a népirtást. Szándéka és reményei szerint hamarosan a kibővített névsor áll majd a templomnál lévő táblán. Addig is, mint elárulta, a teljes listát elvitte Auschwitzba, ahol el is helyezte. Úgy tudni, hogy ez az irat már ottani adattárban van azóta.

Szűcs József azt is elárulta, hogy Mocsáról a kisbéri gettóba vitték először a zsidókat, majd onnan a Monostori erődbe a második világháború idején. A vidéki zsidóság kapcsán egyébként nagyon kevés írás, kutatás, könyv áll rendelkezésünkre.

A mocsai iskola tanára az 1800-as évek közepétől térképezte fel az itt élő zsidó közösség történetét, és könyvében minden családról írt.

Ha csak néhány szót vagy mondatot, akkor is fontosnak tartotta, hogy ezen emberek „hűlt helyeit” ne engedje teljesen eltűnni.

A Hűlt helyek című könyvhöz egyébként 13 família családfáját is elkészítette Szűcs József, ezeket is megkapják azok, akik vásárolnak a hiánypótló kötetből. A kutató folytatja a múlt feltérképezését, a helyi zsidó temető története is érdekli például.

Szűcs József kutatásáról cikkünk második részében bővebben is beszámolunk, április 28-án.

Címkék#Mocsa

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában