2018.02.28. 17:01
Nagy fába vágta a fejszéjét a Virtuózok tatabányai harmonikaművésze
Demeniv Mihály nem csupán a maga örömére zenél: a fiatal harmonikaművész tanít, és komoly céljai vannak a jövőre nézve a hangszerével.
Demeniv Mihály, harmonikavirtuóz
Fotó: Kondella Mihály
A tatabányai József Attila Általános Iskola melléképületében, az emeleten található A Dallam Alapfokú Művészeti Iskola székhelye. Az egyik teremből harmonikaszó szűrődik ki: Demeniv Mihály, az újdonsült Tabányi Mihály-díjas harmonikaművész gyakorlását van alkalmunk hallani.
– Mivel a harmonika elég fiatal, mindössze kétszáz éves hangszer, a repertoáromban sok, eredetileg más hangszerre íródott zenemű is szerepel. Most éppen orgonadarabokat gyakoroltam. De lassan kezd kialakulni a harmonika saját repertoárja is, egyre több darabot írnak erre a hangszerre. Sőt, az is megesett már, hogy zongoristák kérték el a harmonika-kottáimat, hogy elkészíthessék a saját átiratukat – árulja el az ukrán származású művész.
Mihály ugyan még nincs harminc éves (február 20-án ünnepelte 27. születésnapját), de már kétdiplomás harmonikásnak mondhatja magát, hiszen a harmonikaművészi után 2017-ben a tanári képesítést is kézhez kapta a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen, ahol az első évfolyamosokat már oktatja is. Sőt, itt sem tervez megállni!
– Idén kezdtem el Pécsen a doktori képzést harmonikából, tudtommal Magyarországon elsőként. A fő témám a harmonika kialakulása, és az átiratok szerepe. Úgy vettem észre, hogy elég kevés a magyar nyelvű szakirodalom a hangszerről. A közeljövőben kezdek publikálni. Édesapám, Demeniv Igor sok átiratot csinál, és azokból rengeteget tanulok én magam is – mondja Mihály.
Volt honnan tanulnia
Aki látta a Virtuózok című komolyzenei tehetségkutató műsor adásait néhány éve, annak egyértelmű, hogy Mihály már most mesteri szinten kezeli a hangszert. Persze, volt is honnan ellesnie a fogásokat.
http://coub.com/view/143q1l
Névjegy – Demeniv Mihály
Születési hely, idő
Kolomija (Ukrajna) 1991. február 20.
Tanulmányok
1998-2002: Általános Iskola, Kolomija, Ukrajna
2002-2007: Kodály Zoltán Ének-zene Tagozatos Általános Iskola, Tatabánya
2007-2011: Bartók Béla Gimnázium, Budapest
2011-2017: Liszt Ferenc Zeneakadémia, Budapest
– Mindkét szülőm harmonikaművész, így én is elég fiatalon ismerkedni kezdtem a hangszerrel. Tetszett a hangja, és egyben egy érdekes játékként is tekintettem a hangok, regiszterek és hangszínek erdejére. (mosolyog) Kiskoromban kezdtem el harmonikázni tanulni apukámtól, és ha versenyekre készülök, ma is együtt gyakorlunk. Az első nemzetközi versenyemet nyolcévesen nyertem, és fel sem merült bennem más végkimenetel, mint az, hogy én végzek az első helyen. Amikor ötödik osztályos koromban a szüleimet Tatabányára hívták harmonikát tanítani, ideköltöztünk, és ezt követően rendszeresen jártam az évenként megrendezett országos harmonikaversenyekre, valamint több nemzetközi koncerten és fesztiválon nyílt alkalmam megméretni magam. A Virtuózokat nem versenyként fogtam fel, hiszen rengeteg versenyzőt már a műsor előtt is ismertem, akikkel a hetek alatt rengeteg időt töltöttünk együtt. A Virtuózok hatalmas élmény volt számomra, ahol rengeteg tapasztalatot szerezhettem – ismeri el a fiatal művész.
A műsor különdíjasaként felléphetett Amerikában, a Los Angeles-i Disney Concert Hallban.
– Ez volt az első repülőutam, és a kilencórás időeltolódás eléggé megviselt. Hiába ültem le nappal gyakorolni, ha a belső órám szerint éjszaka volt. De nagy élmény volt a milánói Lanciano Expo is, ahol Magyarországot képviselve sikerült első helyezést elérnem. Német és francia fellépések is állnak már mögöttem, kiskoromban sokat játszottam Ukrajnában, és részt vettem horvát és bosnyák versenyeken, expókon is. Bár ezekből a helyekből sokat nem láttam, hiszen a fellépés előtt elvette az időm a felkészülés, a gyakorlás, utána pedig egyből indultunk is haza – mondja Mihály.
Egy álom valóra válik
A Virtuózok másik nagy előnye az volt, hogy az egész ország megismerhette Mihály nevét – és persze hangszerét is.
– Volt, aki a fellépésem után odajött, hogy nagyon érdekesnek találja a hangszert, majd a segítségemet kérte, hogyan is kezdjen el harmonikázni – elevenít fel mosolyogva egy történetet a fiatal zenész.
A harmonika azért is csodálatos hangszer, mert réges-régi álmokat is képes valóra váltani. Mihállyal is ez történt.
– Tavaly októberben alkalmam nyílt együtt játszani Richard Gallianóval, akinek a felvételeit nagyon sokat hallgattam kiskoromban, tehát régi álmom teljesült ezzel a fellépéssel. Február elején pedig megkaptam a Tabányi Mihály díjat, ami az egyik legrangosabb elismerés Magyarországon a harmonika világában. Tavaly Orosz Zoltán, Hufnágel Aladár és Kovács Péter kapta meg, idén pedig rajtam kívül Szász Szabolcsot díjazták még vele. Az albertirsai rendezvényre szinte véletlenül kerültem, hisz egy diákomat kísértem, aki a szorgalmáért oklevelet kapott, és a díjátadó előtt tudtam meg, hogy idén enyém lett ez az elismerés. Szeretnék rá méltó lenni, és tovább népszerűsíteni ezt a hangszert a koncertjeim és a tanítás által.
Jelentősebb díjak, elismerések
2000: „Ezüst harang” vemzetközi verseny, Ungvár, Ukrajna, 1. helyezés.
2001: „Kék madár” nemzetközi gyermekverseny, Szimferopol, Ukrajna, 2. helyezés; „Krivbász kupája” nemzetközi verseny, Krivij Rih, Ukrajna, 3. helyezés.
2002: „Ukrajna új nevei” tehetségkutató program, 1. helyezés és ösztöndíj az Ukrán Kulturális Alapítványtól.
2003: Első Országos Zeneiskolai Harmonikaverseny, Budapest 1. helyezés és Arany Zsolt különdíj.
2004 és 2005: ZETA Országos Zeneiskolai Harmonikaverseny, kiemelt nívódíj.
2006: 2. Országos Zeneiskolai Harmonikaverseny, 2. helyezés.
2007 és 2008: ZETA Országos Harmonikaverseny, Kiemelt nívódíj.
2009: Diploma a „Citta di Castelfidardo” Nemzetközi Harmonikaversenyen, Castelfidardo, Olaszország.
2010: ZTA Országos Harmonikaverseny, kiemelt nívódíj; Diploma a „Coupe Mondiale” Nemzetközi Harmonikaversenyen, Varazsd, Horvátország; Coupe Jeunesse Nemzetközi Harmonikaverseny, Dunaszerdahely, Szlovákia, 2. helyezés.
2011: ZETA Országos Harmonikaverseny, Kiemelt nívódíj; Coupe Jeunesse Nemzetközi Harmonikaverseny „Coupe Jeunesse”, Dunaszerdahely, Szlovákia, 1. helyezés.
2012: Diploma a 49. Nemzetközi Harmonikaversenyen, Klingenthal, Németország; 2012. Diploma a 37. Nemzetközi Harmonikaversenyen, Pula, Horvátország.
2013: 4. Akordeon Art Nemzetközi Harmonikaverseny, Szarajevó, Bosznia-Hercegovina, 1. helyezés; Citta di Lanciano Nemzetközi Harmonikaverseny, Lanciano, Olaszország, 1. helyezés.
2014: 1. Nemzetközi Harmonikaverseny, Paks, Magyarország, 1. helyezés; Virtuózok klasszikus tehetségkutató verseny, a zsűri különdíja.
2016: Concorde Tehetségdíj.