Magyarok a világűrben: pannonautákkal mutat tükröt Kardos-Horváth János

Kardos-Horváth János ezúttal a jövőbeni pannonauták életéről énekelt, de legyünk őszinték: a dalok legalább annyira beszéltek a ma társadalmáról, problémáiról, mint Isaac Asimov sci-fi regényei.

„Füredi Tibor vagyok, 38 éves, Teszkó-áru-mozgató-menedzser, jelenleg 3 gyermekem van, négy éve dolgozok az áruházban, nagyon elégedettek velem a főnökeim, a workshopokon jól szerepelek, nagy perspektívát látok a munkahelyemen, fejlődési és előrelépési lehetőséget, ’87-ben érettségiztem 3,4-es átlaggal és a legkisebb is számít” – valószínűleg sokan ma is fejből idéznék az alábbi sorokat, és rögtön hozzá is kiáltanák: Teszkó.

Igen, a Kaukázusnak az egyik legismertebb száma volt ez a kétezres években, és bizony, még a világűrt meghódító pannonautáknál is vannak Füredi Tiborok, akik hosszú hibernáció után nagy perspektívát és előrelépési lehetőséget látnak a munkahelyükön. Legalábbis Kardos-Horváth János világában, aki a számos projekt mellett most a Magyarok a világűrben című szerzői esttel mutatkozott be a fővárosban, a Fellini Kultúrbisztróban.

Elhangzottak persze olyan klasszikusok is, mint a Tartós béke, és a már említett Teszkó is, de a Szalai Éva még bekiabálásra sem.

Kardos-Horváth dalszövegeiben és megszólalásaiban is hozta azt az intelligens, társadalomkritikus gondolkodást, amit a rajongók és az egypontnullás strófáknál igényesebbre vágyók szeretnek.

Mint megtudtuk, a pannon­auták a világűrben sem feledték el gyökereiket, s noha a Föld már leginkább a mítoszok homályába vész, azért az űrbéli sámánok és nagypapák még mesélnek erről a világról. Például Európáról, ami nemcsak egy hely, hanem egyfajta kulturális közeg is, a tanulásról, ami helyett az ember már inkább takarítani is nekiáll, csak ne kelljen magolni, a magyar nyelvről, amiben majd’ minden európai nemzetre van egy szavunk (lengyel tojás, svájci bicska, norvég minta....).

Szóval a magyarok a világűrben sem felejtették el, milyen volt az élet azelőtt, hogy pannonauták lettek volna, bár lehet, hogy időnként jobban kellett volna figyelniük. Egymásra és a világra, a Földre... – röviden így foglalható össze az egyáltalán nem szájbarágós üzenete a szerzői estnek, ami tipikus egyszálgitáros estként sem volt egyhangú. A végén mint valami humanoid wurlitzertől, még zenét is lehetett kérni. Valószínűleg senkit nem lep meg, hogy a Földlakót kérték először a közönség soraiból.

Ráadásul, jegyezzük meg finoman: valószínűleg Kardos-Horváthnak is van valami hibernálógépe, mert egészen egyszerűen nem öregszik.

Humor, irónia, a Petőfi rádió Talpra, magyar című reggeli műsorából megismert világkép és reakciók egyvelege adta azt a sajátos ízét az estének, amitől Kardos-Horváth János az a Kardos-Horváth János, akit annak idején megismertünk a színpadon. Szórakoztató, de elgondolkodtató, nem öncélú előadó.

(Nagykép: youtube)