kultúra

2017.07.21. 17:25

Arany Jancsika életéről írt Cselenyák Imre

Arany Jánosról ritkán jut eszünkbe Arany Jancsika, hogy hogyan telt a gyerekkora, hogyan lett belőle hazánk egyik legnagyobb költője? Cselenyák Imre Áldott az a bölcső című új könyvéből ezekre is választ kaphatunk.

Kovács Csilla

– Miért pont Arany János?

– Gyerekkori adósság. Nyírkátán a nagyszüleim neveltek, velünk együtt élt a két felnőtt lányuk, Ili és Margó. Az volt az esti program, hogy valamelyik nagylány felolvasott. Egyik nap a Toldit kezdték el, és úgy kúszott a fülembe az a szép magyar beszéd, mint nagyapám ízes szava. Nem jelentett semmilyen nehézséget a megértése. Nyírkáta és Nagyszalonta, Arany szülőhelye között mintegy 120 kilométer a távolság, de a nyelvi distancia ennél jóval rövidebb. Valójában az én nagyszüleim Arany nyelvét beszélték.

– Hogyan zajlott az anyaggyűjtés?

– Évtizedeken keresztül gyűjtögettem minden Aranyra vonatkozó dokumentumot. Tudtam, hogy 2017-ben lesz a születésének a bicentenáriuma, ezért akkorra szerettem volna időzíteni a megjelenést. Ez sikerült is, hiszen az Ünnepi Könyvhéten mutatták be az életregényt. Az elhatározástól kezdve volt az agyamban egy kis doboz, amibe minden információt, élményt és benyomást belepakoltam, ami vele kapcsolatos. Ezek mellett persze jártam a levéltárakat, a könyvtárakat és antikváriumokat is. Egy részem ekkor már Aranynak élt.

Miért életregény a könyv műfaja?

– Aranyról nagyon sok tanulmány, monográfia, cikk és kritika jelent meg. Írt róla többek között Riedl Frigyes, Benedek Marcell, Keresztury Dezső, amelyeket mind felhasználtam. Legnagyobb hasznát azonban az Arany-kutató Voinovich Géza 20. század elején kiadott trilógiájának vettem. Nekem ez volt a legautentikusabb forrásom. Ez tanulmány, én pedig szép elbeszélésben írtam meg a történetét. És hogy miért? Az előbb említett könyv első kötetét egy antikváriumból kaptam meg. 1929-es, csaknem 90 éves kiadásról van szó. Hazavittem, kinyitottam és a lapok még nem voltak benne szétvágva. Ekkor arra gondoltam, atyaég, ezt 90 éve senki nem olvasta el! Isten őrizzen attól, hogy én egy újabb tanulmányt írjak, ami senkit nem érdekel. Ezért döntöttem a szép elbeszélés mellett, ami olvasmányos – árulta el Cselenyák Imre..

– Aranyról sok mindent tudunk a róla megjelent művekből. De mi a helyzet a könyv többi szereplőjével, azokkal, akik Arany életében jelentős szerepet játszottak?

– A könyv elején fel van írva: A regényben szereplő minden személy valós. Arra törekedtem, hogy a lehető leghitelesebb legyen a történet, lehetőleg kerülve a fikciót. Kétszer voltam Nagyszalontán, Debrecenben is eltöltöttem néhány napot. Itt meglátogattam azokat a helyeket, ahol ő is járt. Összegyűjtöttem az apró pletykákat, amiket a helyi emberek megőriztek emlékezetükben. Legnagyobb segítségemre a 92 éves Dánielisz Endre bácsi volt Nagyszalontán, az ő adomáit mind beépítettem a könyvbe.

– Mi volt a legnehezebb része az írásnak?

– Mindig az a legnehezebb, amikor félreírok egy karaktert és emiatt az egészet vissza kell göngyölítenem. Most Arany édesapjával, Arany Györggyel jártam így. A Wikipédia szerint 1757-ben született, eszerint 60 éves volt, amikor világra jött a fia. A regény felénél tartottam, amikor a Sáfrán Györgyi által szerkesztett Arany János leveleskönyvében azt olvastam, hogy 1762-ben született. Ha az ember valahol valamit elvét, akkor az gyűrűzik tovább. Úgyhogy az egészet át kellett írnom és ezzel alaposan megbolygattam a regényt.

– Hol ér véget az első rész és mikorra várható a mű folytatása?

– Az első kötet végén Arany 32 éves és még Petőfi Sándor is él. A szabadságharc javában tart. Ott búcsúzunk el a szereplőktől, hogy Petőfi arra kéri Arany Jánost, viselje gondját feleségének, Szendrey Júliának és kisfiának, Petőfi Zoltánnak, ezért ők Nagyszalontára utaznak. Sándor pedig készülődik Bemhez Erdélybe. Már készen vagyok a folytatással is, de természetesen még finomítani kell rajta. Előreláthatólag jövőre adjuk ki.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában