aki a virágot szereti

2018.05.19. 11:15

Színesebb lesz a megyeszékhely

Több ezer virágot osztottak ki két nap alatt Tatabányán, a legszebb ablak versenyt pedig muskátlikkal támogatták.

N. T.

Több ezer virágot osztottak ki a családok között

Évek óta tartó hagyományt folytatott szerdán Schmidt Csaba polgármester, aki több száz virágot osztott szét az alsógallai József Attila Művelődési Ház udvarán. Fiatalok és idősebbek egyaránt, valamint kisgyermekes családok álltak sorba, hogy átvegyék a városvezetés ajándékát, amelynek köszönhetően virágosabb és színesebb lesz a megyeszékhely.

Több ezer virágot osztottak ki a családok között

A polgármester elmondta, hogy a tatabányai emberek nagyon sokat tesznek azért, hogy virágosítsák a saját környezetüket.

– Ezzel a kezdeményezéssel szeretne az önkormányzat is segítséget nyújtani a lakosoknak – emelte ki Schmidt Csaba.

Minden család jelképesen öt-öt egynyári virágot kapott, egyebek közt begónia, büdöske és kakastaréj közül választhattak az érdeklődők. A virágosztás csütörtökön 16 órakor a Cseri lakótelepi játszótéren, 16 óra 30 perctől pedig a Benedek Elek Óvoda előtt folytatódik. A két nap alatt több ezer virágot osztottak szét.

Az önkormányzat emellett az idén is meghirdette Tatabányán a legszebb ablak pályázatot is, amelyhez pénteken muskátliosztással járultak hozzá.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában