fejlődés

2018.05.20. 16:54

Új korszakba lép a Tatabányai Árpád Gimnázium

A Tatabányai Árpád Gimnázium reálgimnáziummá fejlesztésének szerződését írták alá csütörtökön a polgármesteri hivatalban.

Körtvélyfáy Dina

Elsőként Schmidt Csaba polgármester köszöntötte a megjelent vendégeket: Bencsik János országgyűlési képviselőt, Kovács Miklóst, az iskola igazgatóját, Polyóka Tamás igazgatóhelyettest és Vereckei Judit tankerületi igazgatót.

A polgármester elmondta, az Árpád ugyan viszonylag fiatal intézmény, de e rövid idő alatt is a megye második legjobb gimnáziumává nőtte ki magát. Célkitűzésük az, hogy az iskolában folyó munkához megfelelő infrastrukturális kereteket biztosítsanak. Így a lehető legnagyobb mértékben ki tudják szolgálni a környék munkaerőpiacának igényeit, és az ebben rejlő lehetőséget a tanulók kiaknázhatják. Hozzátette, még az idei nyáron szeretnének a Modern Városok Program keretében – a tömegközlekedés megújítása és az ipari park fejlesztése után – minél több projektet elindítani.

Bencsik János szerint a Tatabányai Árpád Gimnázium eddig is hangsúlyt fektetett a matematika és a fizika magas szintű oktatására, a következő években ez tovább erősödhet.

Az országgyűlési képviselő kiemelte, a működő gazdaság szempontjából kiemelten fontos, hogy reáltárgyakban eligazodni képes fiatalok kerüljenek ki az iskolapadból. Bencsik János úgy véli, a reálgimnázium igazi nóvumnak ígérkezik, az elméleti oktatás mellett igyekszik a tárgyakat gyakorlati oldalukról is megismertetni a tanulókkal.

Sztankov Attila László, a Laterex Építő Zrt. kivitelezője azt ígérte, mindent megtesznek azért, hogy a 2019/20-as tanévet már a felújított épületben kezdhessék meg az árpádos diákok és pedagógusok. Hangsúlyozta, a kivitelezés nem fogja zavarni a város életét.

A hetvenéves tanintézetet a beruházás során felújítják és bővítik, új tantermeket, szertárakat, laborokat, egy nagy előadót és egy aulát is kialakítanak. Lecserélik a bútorokat, korszerűsítik a fűtési rendszert, kicserélik a nyilászárókat, az épület pedig külső szigetelést kap. A kormány több mint másfél milliárd forinttal támogatta a fejlesztést.

Az átalakítás után kiemelt szerepet kap majd a matematika, informatika és az idegen nyelvek oktatása, amelyeket emelt óraszámban tanítanak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában