szimuláció

2018.04.18. 20:11

Több mint 100 tonnát mozgattak meg a tatai laktanyánál

Közúti baleset szituációs gyakorlatot hajtott végre összehangoltan a rendőrség, a katasztrófavédelem és a mentőszolgálat a tatai laktanya tőszomszédságában.

kemma.hu

Fotó: Mazán Tibor

Április 18-án délelőtt, a Magyar Honvédség 25. Klapka György Lövészdandár tatai laktanyájánál tartotta az éves kiképzési terv részének számító eseménykezelési napját a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság, amelyet a honvédséggel, a katasztrófavédelemmel és a mentőszolgálattal közösen hajtottak végre.

A szimulációs gyakorlat során egy NATO-konvoj balesetét szimulálták. A forgatókönyv szerint a főváros felé haladó konvoj egyik, 105 tonna összsúlyú szállítójárművébe hajtottak bele hátulról. Az ütközés következtében a hordozóról az autópálya melletti vízelvezető árokba csúszott a szállított Snart-10 harci jármű, amelynek egyik utasa könnyebb sérüléseket is szenvedett.

Összetett feladat előtt álltak tehát a gyakorlatot végrehajtó egységek. Elsőként az autópálya-rendőrök érkeztek meg a helyszínre, akik rögzítették a nyomokat, majd megérkeztek a mentők is, akik ellátták és elszállították a balesetben megsérült katonát.

Rendszeres probléma a ráfutásos baleset

Az eseményen Gerecs István főtörzszászlós töltötte be a szpíker szerepét. Így tudtuk meg azt is, hogy az M1-es autópályán nagy számban történtek utoléréses balesetek az elmúlt évben. 2017-ben összesen 664 baleset történt az M1-es Komárom-Esztergom megyei szakaszán. 61 esetben történt személyi sérülés, ebből 33 esetben relatív gyorshajtás volt a baleset oka, 19 alkalommal pedig a követési távolság. Tehát a most szimulált eset jellemző baleseti okként jelenik meg az M1-esen.

Mivel az ütközés során nagy mennyiségű tüzérségi lőszer is került a pályatestre, a tűzszerészeknek is be kellett avatkozniuk, mielőtt a tűzoltóság szakemberei két hatalmas daruskocsival megkezdték az elakadt jármű kiemelését, amely roppant összhangot kívánt a darukat kezelő két tűzoltótól.

A rendőrség és a társszervek precíz, összehangolt munkájának köszönhetően a forgalmi akadályt körülbelül egy óra alatt sikerült elhárítani.

A gyakorlat feladatainak végrehajtási vezetője Milus Gábor rendőr ezredes, a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság rendészeti-főkapitány helyettese volt, aki kiválóra értékelte a résztvevő állomány munkáját. Az esemény kiemelt jellegét jelzi, hogy a mentőszolgálat és katasztrófavédelmi igazgatóság magas rangú képviselői mellett a szituációs bemutatót megtekintette dr. Kancz Csaba kormánymegbízott és Farkas Gábor dandártábornok, megyei rendőr-főkapitány is.

Címkék#Tata

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában