sorozat

2019.04.12. 13:54

Füstbe borították a tatai várat a Trónok harca-vetélytárs Witcher forgatásán

Tatabányáról Tatára tette át a székhelyét a Witcher stábja az elmúlt napokban, és megtaláltuk a tatai vár mását is a következő forgatási helyszínükön.

Szűr A.

Bakó Krisztián felvétele a füstbe boruló, "kétholdas" várról

Forrás: Beküldött fotó

Újabb fotót kaptunk a Komárom-Esztergom megyében is forgatott Netflix-sorozat, a Witcher forgatásáról. Ahogy arról elsőként beszámoltunk, április elején a tatabányai Szelim-barlangnál rögzítettek néhány jelenetet, azután pedig, mint kiderült, áttették a székhelyüket Tatára, az Öreg-tó partjára. Itt első lépésként „eltüntették” a járdát a vár körül, míg a rendelőintézet előtti, valamint a várkanyarban lévő parkolókat ismét megszállták a közreműködők járművei.

Murvával szórták le a vár környékét a Witcher forgatására (Fotó: Hagymási Bence / 24 Óra)

Bakó Krisztián az egyik esti forgatásról képet is készített. Hogy pontosan milyen jelenetet rögzítettek, azt nem lehetett látni a várfaltól, de a ködgép suhogása, néhány „action” (vagyis felvétel kiáltás), valamint pár nem igazán kivehető szövegfoszlányt lehetett hallani a várral szemközti oldalról. A látvány viszont, ahogy Krisztián is mondta, „nagyon brutál” volt.

Bakó Krisztián felvétele a füstbe boruló, „kétholdas” várról
Fotó: Beküldött fotó

A tatai vár hangulatában egyébként kifejezetten hasonlít ahhoz a lengyelországi kastélyhoz, ahova a Witcher-széria készítői a napokban dolgozni kezdtek. Az Ogrodzieniec várnál készült videófelvételt a Redditen osztották meg, és ahogy látható, az építmény hangulatában igencsak hasonlít a tatai várhoz, így lehetséges, hogy olyan jeleneteket rögzítettek Tatán és Lengyelországban, amelyek a Witcher-univerzumban egy helyszínen fognak játszódni.

Mindemellett pedig nem akármilyen látványt nyújtott a vár, ugyanis mintha két holdja lett volna a városnak az esti forgatás idejére. Erről több fotó is felkerült az Instagramra, mind viszonylag világos, mind esti fényben. Ahogy látható, a füstös (ködös?) éjszakában már teljesen olyan hatása volt a lebegő alkalmatosságoknak, mint a Holdnak egy felhős éjszakán.

 

" data-instgrm-version="12">

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Szeretlek ❤ Tata (@szeretlektata) által megosztott bejegyzés,

" data-instgrm-version="12">

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Onlinemarketing|KözösségiMédia (@gomarketing.hu) által megosztott bejegyzés,

A videójáték alapján készülő Netflix-széria főhőse Henry Cavill lesz, aki Supermanként feltűnt több filmben is az elmúlt években. A Witcher-sorozatot sokan egyébként a Trónok harca vetélytársaként emlegetik már most.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában