milliókat kaptak

2018.03.17. 13:30

Csép mert nagyot álmodni

A csépi önkormányzat tavaly csaknem a költségvetésének majdnem a dupláját nyerte meg különböző pályázatokon.

N. T.

Fotó: Nagy Tamás

– A település szempontjából ismét óriási jelentőségű beruházás valósulhatott meg – fogalmazott Széber József polgármester kedden a település központjában megépült járdaszakasz átadóján. – Kis falu vagyunk, így saját erőből nem tudunk fejleszteni, de pályázati forrásból az elmúlt évben több mint 70 millió forint érkezett Csépre – mondta a polgármester. Széber József hozzátette: ez azért kiemelkedő, mert költségvetésünk főösszege alig 40 millió forint.

A Belügyminisztérium önkormányzati utak, hidak, járdák felújítására írt ki korábban pályázatot. – Nagyot álmodtunk és sikerült, 15 millió forintot nyertünk – emelte ki a polgármester, aki egyben megköszönte a kivitelező cégnek a Gombos Földgép Kft.-nek a precíz munkát.

Czunyiné dr. Bertalan Judit a térség országgyűlési képviselője beszédében kihangsúlyozta, hogy az önkormányzatok működésének támogatási átalakításával, ma már sok kis lakosságszámú település is tud eséllyel pályázni. – Erre korábban nem volt lehetősége az önkormányzatnak – emelte ki a képviselő.

Címkék#Csép

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában