Nívós műszaki fellegvár volt a korábbi népszerű vendéglő

Solymár Judit gyémántokleveles gépészmérnök, az Országos Magyar Bányászati és Kohászat Egyesület (OMBKE) helyi szervezetének vezetőségi tagja a Dorog Város Barátainak Egyesülete egyik találkozóján az egykori, mára legendássá vált Technika Házáról osztotta meg gondolatait a megjelentekkel. Ezt követően is alapos emlékidézésbe csöppentünk a helytörténetet lelkesen kutató, több mint hatvan éve OMBKE-tag mérnöknővel.

– Mikor kezdődött a dorogi Technika Háza története?

– Még a múlt század közepén, az országban először avattak ilyen intézményt az akkori Felszabadulás út – ma Bécsi út – és a Dózsa György utca – ma Béla király utca – sarkán. Az esemény jelentőségére utal, hogy a Bányászati Lapok újságban kétoldalas, többfotós tudósítás jelent meg róla. Az avatón jelen voltak a helyi bánya vezetői, a dorogi párt- és közélet szereplői, valamint Martos Ferenc főtitkárral az élen az OMBKE szervezetének országos vezetői is.

– Ki mondta az avatóbeszédet?

– A dorogi születésű bányamérnök, dr. Kassai Ferenc, aki akkor miniszterhelyettesként dolgozott. Többek közt arról szólt, hogy a Technika Háza azért épült meg, hogy lehetőséget adjon a dorogi műszakiaknak a szénbányászat előtt álló nagy feladatok elvégzéséhez szükséges ismeretek elsajátításához. Ezen kívül az épület a művelődés és a szórakozás helyszíne is lehet.

– Mekkora érdeklődői körre lehetett számítani?

– Az avatóünnepségre készülve a későbbi miniszter, dr. Lévárdi Ferenc bányamérnök, az OMBKE helyi csoportjának elnöke és Kosatzky László főmérnök, a csoport titkára is szorgalmazta, hogy a bányánál dolgozó műszakiak lépjenek be az egyesületbe. Sokan tettek így, köztük voltam én is.

– Új épület volt a Technika Háza?

– Perl János vendéglős építtette 1934-ben. Tizenhárom év múlva kitelepítették az akkori NDK-ba. A vendéglőt a felvidéki Kassáról áttelepített Horváth József kapta meg. Nem sokáig lehetett tulajdonos, az épületet államosították. Ezt követően a ház a Magyar-Szovjet Baráti Társaság rendezvényeinek adott otthont. Az 1950-es évek közepén felújították az épületet. A munkálatokat a szénbányák vállalat fizette. Százötven székes előadó- és színháztermet alakítottak ki, színpaddal, öltözővel. A tágas társalgóban büfé működött, olvasó-, illetve játékszoba, iroda, gondnoki lakás, ruhatár, és a kor színvonalának megfelelő vizesblokk létesült, rendezték az udvart, kuglipályát építettek ki. A bányavállalat állta az üzemeltetési és karbantartási költségeket, fizette a béreket.

– Kik szervezték az eseményeket?

– A bányavezetés az OMBKE helyi csoportját bízta meg a rendezvények szervezésével, előkészítésével, lebonyolításával. Az intézmény olyan szempontból zárt volt, hogy egyesületi és pártoló tagok számára volt nyitva hétköznapokon 16 és 22 óra, illetve ünnepnapokon 10 és 22 óra között. Nagyobb rendezvényekre meghívottakat is vártak. Az OMBKE helyi csoportja minden rendezvényét itt tartotta. Ezek körében volt havonta szakmai előadás, illetve konferenciák, tanfolyamok sora. A selmecbányai diákhagyományok szellemében évente tartottak szakestélyt, erre egyébként tatabányai, oroszlányi bányászok, valamint pilisi erdészek is érkeztek.

– A nem OMBKE-tagok számára zárt volt az intézmény?

– A bányavállalat itt tartotta például az üzemvezetői értekezleteit, szakszervezeti, illetve pártgyűléseket, tanfolyamokat, szakmai vizsgákat, helyi ünnepségeket rendeztek az épületben. Népszerűek voltak az évbúcsúztató szilveszteri bálok, ezekre mindig nagyon korán kellett asztalt foglalni. Éjfélkor mindig felcsendült a Bányászhimnusz is.

– Mégis eltűnt a legendás Technika Háza.

– Az 1980-as évek alapos változásokat hoztak a létesítmény életében. A városvezetés lebontásra ítélte az épülettel szomszédos, a Hősök terére néző nagy, földszintes házat. Az épület nagyon hosszú éveken át a Buda-Bécsi út postakocsijainak lóváltó állomása, a település nagyvendéglője volt. Ezzel a Technika Háza Sorsa is megpecsételődött. A régi épületek helyére egy háztömb építésének terve készült el. A bányászok egy népes csoportja az épületben tartott 1987-es szilveszteri bálon nem csak az óévtől, hanem a Technika Házától is elköszönt.

– Végleges volt a szomorú elköszönés?

– A területen elkészült egy nyolcvanhárom lakásos társasház. A korábbi ígéreteknek megfelelően a bányavállalat kapott egy felajánlást arra, hogy a földszinten működtethet egy helyiséget, úgymond a Technika Háza pótlására. A bányavállalatnak azonban ekkor már sajnos nem volt anyagi lehetősége arra, hogy fizesse ennek az üzemeltetési, illetve bérköltségeit.

Emlékház az egykori Újkolónián

A dorogi Bányász Emlékház az Újkolónia egyetlen megmaradt épülete az 1980-as években elbontott kolónia helyére épített Schmidt Sándor lakótelepen. Karnyújtásnyira működik tőle az Otthon téri József Attila Művelődési Ház. 1983. szeptember 6. óta látható az emlékházban a szénmedence szénbányászatának kétszázadik évfordulójára elkészült jubileumi kiállítás. Három teremből áll, bennük régi fotókkal, kőzetekkel, különböző szerszámokkal, műszerekkel, bányamentési eszközökkel. Az egyik teremben Papp Béla ásványgyűjtő kiállítása is megtekinthető. Fő gondozója Solymár Judit gyémántdiplomás gépészmérnök.