gyáravató

2018.09.19. 20:03

Hatmilliárd forintból épült papírgyárat avattak Nyergesen

Szerdán felavatták a Nyergesújfalui Ipari Parkban a Lucart-csoport több, mint hatmilliárd forintból létesített magyarországi üzemét, amelyben a közép- és kelet-európai piacra szánt higiéniai papírtermékeket gyártanak.

W. P.

Fotó: Walczer Patrik/24 Óra

„A mai nap egy igazi ünnepnap” – ezekkel a szavakkal köszöntötte a vendégeket Massimo Pasquini, a Lucart Group vezérigazgatója, aki elmondta, hogy a vállalat a Bokk Paper Kft. megvásárlásakor lépett be a hazai piacra. Az olaszországi cég ezután több mint 50 ezer négyzetméteres területet vásárolt Nyergesújfalun, ahol rekordgyorsasággal, mindössze 8 hónap alatt építették fel az új üzemüket. A gyárban a vállalat franciaországi és olaszországi papírgyáraiból érkező hatalmas papírtekercseket dolgozzák fel a háztartásokban is fellelhető termékekké, egészségügyi tekercsekké és kéztörlőkké.

A magyarországi leányvállalat a közelmúltban szerezte meg az EU ökocímke, vagyis az EcoLabel minősítést, amellyel a Lucart Kft. lett az első hazai cég, amely az ökológiai minőséget tanúsító közösségi védjegggyel ellátott háztartási papírtermékeket készít. Az ünnepségen Barta Géza Róbert, a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. tanúsítási igazgatója jelképesen is átadta Massimo Pasquininek a tanúsítványt.

Ésik Róbert, a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) elnöke ismertette, hogy az idei esztendő első felében 46 külföldi befektető döntött a magyarországi letelepedés mellett, aminek köszönhetően 6700 új munkahelyet teremtenek. Mihelik Magdolna Nyergesújfalu polgármestere kijelentette, hogy a magyar-olasz gazdasági kapcsolatok további területeken is szeretnék szorosabbra fűzni, és az önkormányzat lehetőségeihez mérten igyekszik élhető környezetet biztosítani a városba költözőknek.

Dr. Völner Pál államtitkár, a térség országgyűlési képviselője örömteli pillanatnak nevezte, hogy a lábatlani papírgyár megszűnése után a legmodernebb technológiát alkalmazó új üzem épült Nyergesújfalun.

Az ünnepség után a vendégek betekintést nyerhettek a gyártási folyamatokba is.

Újrahasznosított papírt használnak fel

A Pasquini család 1953-ban alapította a Lucart vállalatot, amely hazájában piacvezetőnek számít az újrahasznosított anyagokból készült, ipari felhasználású higiéniai papírtermékek piacán. A csoport 2016-ban lépett be a magyarországi piacra, amikor felvásárolta a hasonló termékeket gyártó, esztergomi Bokk Paper Kft.-t. Massimo Pasquini, a Lucart-csoport vezérigazgatója akkor úgy fogalmazott, hogy a magyar partner megvásárlása volt a legideálisabb lépés a cég terjeszkedéséhez.

A 2013-ban indított kezdeményezésük alapján iskolákban és közintézményekben gyűjtött italos kartondobozokból gyártottak egészségügyi papírtermékeket, amelyeket a gyűjtés helyszínén használtak fel.

A négy évig tartó projektnek köszönhetően 1,6 millió fát mentettek meg a kivágástól. A vállalat a tavalyi évben már 54 százalékban újrahasznosított anyagot használt fel termékeinek elkészítéséhez és várhatóan ez az érték a jövőben tovább emelkedhet.

(Borítókép: Walczer Patrik/24 Óra)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában