autósok

2017.08.19. 10:40

Így dugult be Tata délelőtt a triatlonverseny miatt, és délután megint be fog! – Videó

A triatlon miatti útlezárások következtében délután is bedugulhat a Május 1. út Tatán. Közlekedjünk higgadtan, nyugodtan, mert könnyen baleset lehet a vége!

kemma.hu

Forrás: Shutterstock

Mint pénteken beszámoltunk róla, Tata egy jelentős részén forgalomkorlátozásokat vezettek be szombat délelőttre, a triatlonkupa idejére. Az útlezárások a tömegközlekedést is érintik. A forgalom most lassabban halad, az egy-egy sávosra szűkített Május 1. úton 30 kilométer/óra a megengedett legnagyobb sebesség.

Munkatársunk szerint a Május 1. úton nagyjából a buszvégállomásig torlódott fel a forgalom, némely autós pedig szabálytalankodva próbálja elkerülni a dugót és visszafordulni. Ezek a manőverek viszont roppant balesetveszélyesek lehetnek, már eddig is csak a véletlenen múlt néhány esetben, hogy nem csattantak a járművek. Délután, mikor a kerékpárosok visszafelé tekernek, ismét lehet számítani hasonlóra.

A Május 1. út-Keszthelyi út kereszteződését akkor zárták le, amikor az összes kerékpáros megkezdte az első kört. Még egyszer le fogják zárni teljesen, amikor visszatérnek a versenyközpontba, hogy megkezdjék a futást. Akkor kell még egyszer akkora torlódásra számítani, mint délelőtt 10 óra után.

Legyünk türelmesebbek, várjuk ki a sorunkat, hiszen ezekben a közlekedési szituációkban könnyen megtörténik a baj!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában