két keréken

2017.08.22. 19:14

Hamarosan elkészül a kerékpárút Kesztölc és Dorog között

Komárom-Esztergom megyében egyre inkább fellendülőben van a kerékpáros turizmus. Folyamatosan napirenden van az EuroVelo 6, a PilisBike és a Sacravelo kerékpárutak bővítése, fejlesztése. A legfrissebb hír pedig a Kesztölcöt Doroggal összekötő kerékpárút kialakítása.

Kovács Csilla

Forrás: Pixabay

Ahogyan azt Vöröskői István kesztölci polgármestertől és Nyírő Andrástól, a Virágzó Kesztölc Egyesület elnökétől megtudtuk, a település önkormányzata adta be a pályázatot a Kesztölcöt Doroggal összekötő kerékpárút létrehozására. Az egyesület pedig civil partnerként vesz részt a projektben, melynek hírét mindkét település lakói nagy örömmel fogadták.

Egy másik, ősszel megvalósuló beruházás eredményeként Kesztölc a PilisBike hálózatába is becsatlakozik. Az új, Dorogig vezető szakasszal a település is bekapcsolódhatna a bringás vérkeringésbe, még több turistát vonzva ezzel a térségbe. A beruházással a dunai és a pilisi kerékpárutak összekapcsolódhatnak, hiszen a turisták ezentúl nemcsak Pannonhalma, hanem Klastrompuszta felé is eltekerhetnek.

Ez a beruházás a zsáktelepülés Kesztölc számára óriási jelentőséggel bír. Az eddig csak végállomásként funkcionáló település pihenőpontként jelenhet meg a bringás térképen és az itteni vállalkozások számára is számtalan új lehetőség nyílik. Az eddig három szálláshely mellett (Kostel, Vitek, Erdészház-Turistaszálló) újak létesülhetnek, fejlődhetnek az éttermek és az egyéb turisztikai szolgáltatások. Tervben van a faluközpontban egy kerékpáros pihenő létrehozása is, ahol szervizpont is létesülne, segítve ezzel a bringásokat.

További részletek a 24 Óra szerdai számában.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában