tragédia

2018.08.01. 16:30

Gyászol az ország: szeretett tatai hagyományőrzők égtek halálra a 44-es úton

Az ország számos hagyományőrző csoportja és tagja fejezte ki részvétét, miután kiderült, hogy a Tata Várának Seymenjei csoport három tagja veszítette életét a tragikus lakitelki horrorbalesetben.

Kemma.hu

A három hagyományőrző autója teljesen kiégett

Fotó: Pozsgai Ákos/Petőfi Népe

Bartók Gertrud és férje Zsigmond Péter, valamint Gertrud lánya, Ágnes ült abban az autóban, amely tragikus balesetet szenvedett és kigyulladt a 44-es úton, Lakitelek közelében vasárnap este. Mindhárman tagjai voltak a törökkori hagyományőrző Tata Várának Seymenjei csoportnak.

A Baon szerint a család éppen a gyulai történelmi fesztiválról indult haza, amikor is előzés közben karamboloztak. A hagyományőrzők Hondája Kecskemét felé tartott, miközben előzni akart, ám frontálisan ütköztek egy Peugeot-val. A Honda az árokba borult. A jármű kigyulladt, mindhárom benne ülő a helyszínen életét vesztette.

– Próbáltam kifeszíteni a felborult autó egyik ajtaját, de nem sikerült. Közben igyekeztem nyugtatni a beszorult nőt, aki segítségért kiabált és a lábát fájlalta. Hirtelen egy lángcsóva csapott ki az autó oldalán, a mentők porral oltóval igyekeztek elfojtani a tüzet, de pillanatok alatt beborította az egész autót, nem tudtuk kimenteni a benne ülőket, elevenen égtek el – emlékezett vissza a vasárnapi tragédia borzalmaira a helyszínen a kecskeméti László István, akinek BMW-jét előzte meg közvetlen a baleset előtt a Honda Kecskemét felé tartva.

A három hagyományőrző autója teljesen kiégett
Fotó: Pozsgai Ákos/Petőfi Népe

A szörnyű baleset híre megrázta a hagyományőrző közösségeket. Gertrudék a Tatai Patarán is rendszeresen ott voltak, de Egerben, Esztergomban és Gyulán is a különböző rendezvényeken, így nem csoda, hogy az ország számos szegletéből érkeznek a részvétnyilvánítások azóta is a tataiakhoz. Ahogy a Heol írja, korábban egyébként Egerben élt a házaspár, onnan költöztek Tatabányára.

https://www.facebook.com/permalink.php?story_fbid=977873065740538&id=204097683118084

Az Esztergomi Vármúzeum saját Facebook-oldalán is megemlékezett a tatai hagyományőrzőkről. Senecát idézve arról írta, hogy

„A lélek oda áhítozik, ahonnan a földre szállt. Ott örök nyugalom vár reá, tekintete megnyugszik a tiszta és csillogó fényeken.”

Az Én könyvtáram elnevezésű könyvtári szaktanácsadói hálózat is részvétét nyilvánította, ugyanis a tatabányai József Attila Megyei Könyvtár helyismereti könyvtárosaként dolgozó Gertrud személyében igazi egyéniséget, remek munkatársat veszítettek el. Úgy tudjuk, hogy Péter a honvédségnél, logisztikusként dolgozott.

https://www.facebook.com/azenkonyvtaram/photos/a.1825283904377195.1073741829.1775788022660117/2065792696992980/?type=3

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában