ünnepélyes elköteleződés

2018.05.20. 07:10

Felesküdtek az újoncok a magyar haza védelmére

A Himnusz elhangzása és a csapatzászló előtti tisztelgést követően a harmincegy újonc felhangon ismételte el az eskü szövegét a Magyar Honvédség 25. Klapka György Lövészdandárjánál.

Petrik J.

Pénteken harmincegy újonc tett esküt Tatán

Fotó: Hagymási

A tízhetes kiképzést követően harmincegy újonc tette le pénteken katonaesküjét a tatai helyőrségben, az ünnepien feldíszített Klapka téren. A teret szülök, barátok, rokonok gyűrűje vette körül, hogy ők is részei lehessenek ennek a felemelő pillanatnak.Az eskü szövegét Balatoni Richárd közkatona „mondta elő”, a társai pedig fennhangon ismételték utána.

Pénteken harmincegy újonc tett esküt Tatán
Fotós: Hagymási

Ezt követően a felesküdött újoncoknak Sipos Antal, az MH 25. Klapka György Lövészdandár, megbízott parancsnoka gratulált.

– Ez a nap más, mint a többi, mérföldkő mind az egyéni, mind a közösség életében – mondta az ezredes. – Ez az eskü kötelez és egy életre szól. Ne feledjék, a katonai hivatás az egyetlen, ahol az életüket is felajánlják nemzetük védelmében. Legyenek tehát hűek a kimondott szóhoz, a zászlóhoz és a hazához.

Ezután Sipos Antal még kiemelte azt is, hogy a most esküt tettek előtt nem feladatok állnak, hanem rendszeres kihívások, amelyek megoldása teljes embert kíván.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában