szabályok

2018.08.21. 11:21

Babakocsival szállt fel a buszra az anyuka, de leszállították

A napokban az egyik távolsági busz sofőrje leszállított egy anyukát, aki babakocsiban vitte fel két év körüli kisfiát a járműre.

Goletz-Deák Viktória

Babakocsival akart felszállni a buszra az anyuka, de leszállították

Forrás: shutterstock

A buszvezető szerint a régi típusú járművön – külön kialakított hely hiányában – csak összecsukva lehet szállítani a babakocsit. Mivel a tömött buszon az anya nem tudta teljesíteni a kérést, le kellett szállniuk. Az utasok többsége felháborodva fogadta az esetet.

A Középnyugat-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. (KNYKK) szóvivőjétől megtudtuk: a gépkocsivezető valóban szabályosan járt el.

– Az érintett autóbusz vezetője a szabályoknak megfelelően járt el. Az utazási feltételek között is egyértelműen szerepel, hogy az országos, regionális, illetve elővárosi autóbuszjáratokon az utastérben a közlekedő „folyosón” nem helyezhető el csomag. Ez a babakocsira is érvényes, hiszen elzárja az utasok le- és felszállási mozgáslehetőségét és balesetveszélyes annak elmozdulása esetén – szögezte le Pruzsina Alice, a KNYKK szóvivője.

– Ilyenkor – mint minden utas – az első ajtón tud felszállni a szülő, kérésére pedig az autóbuszvezető a csomagtartóban helyezi el az eszközt, melynek oda be kell férnie. Tehát mind méreténél, mind pedig a poggyásztartó kapacitásánál fogva feltételekhez kötött a babakocsival való utazás lehetősége – folytatta a szakember.

Amennyiben az autóbuszon a kerekesszék vagy babakocsi szállítására kialakított hely található, ott az utazás időtartamára le kell rögzíteni az eszközt. A kisgyermek elhelyezése és felügyelete pedig az őt kísérő felnőtt feladata, a hatályos szabályok betartása mellett, a többi utas akadályozása nélkül.

– Sajnos előfordult már a KNYKK Zrt. működési területén, hogy gyermeket babakocsiban utaztatott az édesanyja, és a leszálláskor a kicsi kiesett az eszközből. De az sem példa nélküli, hogy az utastérben a nem rögzített babakocsi elgurult és felborult a benne ülő gyermekkel együtt – érvelt a szóvivő, aki hozzátette, hogy a szabályok betartatása és az utasok biztonsága az autóbuszvezető felelőssége is. Így amennyiben az ő tiltásával találkoznak utazás közben, vagy éppen felszállás megtagadásakor, az az utazási feltételeket rögzítő szabályokról szól. Az, hogy állva kellett volna utaznia a gyermekkel a kezében, már a többi utason múlik, hiszen a közlekedési kultúra része, hogy átengedjék az ülőhelyet az anya számára, aki ölében a gyermekkel ülve kényelmesebben és biztonságosabban utazik.

Kérdésünkre azt is megtudtuk, hogy távolsági buszok között jelenleg nagyon kevés a babakocsi, vagy kerekesszék szállításra alkalmas jármű.

– Ha valaki kerekesszékkel szeretne utazni, azt előre jelezze a forgalomirányítónál. A lehetőségekhez mérten megpróbálják figyelembe venni igényét – tanácsolta Pruzsina Alice.

(Borítókép: Illusztráció)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában