bejelentés

2018.10.16. 19:05

A civilek egyszerűbben kaphatnak támogatást jövőre

Jövőre a kisebb civil szervezeteknek kétszázezer forintos egyszerűsített támogatást vezet be a Nemzeti Együttműködési Alap (NEA), a nagyobbaknál pedig összevonják a korábbi működési és szakmai célú támogatást – hangzott el kedden Tatabányán, az Alap 2019-es változásait bemutató országos előadássorozat első állomásán.

Kemma.hu/MTI

A kisebb szervezetek, a közösségekért helyi szinten tenni akaró egyesületek, alapítványok pályázatai a feltételeknek megfelelve a keret kimerüléséig gyakorlatilag automatikusan évi kétszázezer forint támogatást nyerhetnek el, mondta el Kecskés Péter, a Miniszterelnökség Civil és Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Helyettes Államtitkárságának főosztályvezetője.

Az előadó tájékoztatása szerint az egyszerűsített támogatásra csak nem országos hatókörű szervezetek pályázhatnak, amelyek két évre visszamenőleg rendelkeznek számviteli beszámolóval, és éves bevételük nem éri el az ötmillió forintot. A nagyobb civil kezdeményezések számára korábban szakmai és működési célú pályázat létezett két külön kiírással. Jövőre a két támogatási formát egyesítik, és a korábbi gyakorlatnak megfelelően kollégium dönt a pályázat sikeréről.

A Nemzeti Együttműködési Alapban kiosztható keretösszeg a személyi jövedelemadóból származó bevételek egy százalékának máshová fel nem ajánlott része. Az összeg 2018-ban 5,3 milliárd forint volt, amelyre 17 ezer civil szervezet pályázott, és közel hétezer kapott támogatást. A keret 2019-ben megközelíti a hatmilliárd forintot.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában