Üzemanyagár

2025.06.20. 14:08

Az autóval közlekedők várják a Mol bejelentését-megússzuk a drágulást?

Pénteken reggel csökkentek az olajárak, minek után a Fehér Ház későbbre halasztotta döntését az izraeli-iráni konfliktussal kapcsolatban. Magyarország vajon megússza az üzemanyagárak drágulását? Várjuk a fejleményeket.

Az olajárak pénteken kisebb visszavonulót fújtak a csütörtöki erős emelkedés után, miután a Fehér Ház elhalasztotta döntését arról, hogy az Egyesült Államok belép-e az Izrael és Irán között zajló konfliktusba. A Brent ára majd 2 dollárt esett, már harmadik hete zárhat emelkedéssel az olajpiacon, jelentősen befolyásolva az üzemanyagárakat is.

üzemanyagárak
Egekben az üzemanyagárak
Forrás: Schutterstock

Üzemanyagárak: 3%-os emelkedés csütörtökön

Péntek hajnalban a Brent nyersolaj határidős ára 1,89 dollárral, azaz 2,4 százalékkal 76,96 dollárra csökkent hordónként. Heti összevetésben azonban így is 3,8 százalékos pluszban áll. 

A piacok csütörtökön közel 3 százalékos emelkedést mutattak miután Izrael iráni nukleáris célpontokat támadott. Ezután Teherán drón- és rakétacsapásokat mért különböző izraeli helyekre, többek között egy kórházra. A háború már egy hete tart.

A Brent árfolyama az amerikai kormány pénteki nyilatkozata után veszített lendületéből: a 

A Fehér Ház közölte: Donald Trump elnök a következő két hétben dönt arról, hogy az Egyesült Államok katonailag részt vesz-e a konfliktusban. 

Az olajárak azért ugrottak meg, mert nőtt a félelem az Egyesült Államok közvetlen beavatkozásának lehetőségétől, ugyanakkor a Fehér Ház szóvivője szerint még mindig van tér az enyhülésre.

– nyilatkozta korábban Phil Flynn.

A Hormuzi-szoroson naponta 18-21 millió hordó olaj és olajtermékek haladnak át, ezért a konfliktus nagymértékben kockázatos.

 Az  elemző szerint a Trump által emlegetett két hetes határidő bevett taktika, amelyet korábban is alkalmazott fontos döntéseknél.  Ez az időszak az olajárakat magasan tarthatja, akár további emelkedéseket is magával vonhat.

Csütörtökön fontos információk derültek ki a Magyar Közlönyből. A személyi jövedelemadóról szóló törvény értelmében a NAV havonta köteles publikálni a hónapban a fogyasztási norma szerint alkalmazható üzemanyagárait. Július 1. és július 31. között ez a magyarországi benzinkutakon a különböző üzemanyagtípusoknál az alábbiak szerint alakul:

  • 95-ös benzin: 592 forint/liter;
  • Gázolaj: 596 forint/liter;
  • LPG autógáz 359 forint/liter;
  • CNG 855 forint/liter.

Ha az szja-törvény hatálya alá tartozó magánszemély az üzemanyagköltséget a közleményben szereplő árak szerint számolja el, nem szükséges az üzemanyagról számlát benyújtania. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában