Kemma.hu videó

2025.06.21. 20:20

800 évesen is pezseg az élet a Gerecse-mélyi falucskában - megünnepelték +fotók, videó

Ünnepi szentmisével, búcsúval és bállal, kétnapos dínom-dánommal ünnepelt Epöl. Az összetartó, ünneplő kistelepülésen elhangzott: a közösség ereje kell a fennmaradáshoz.

A hagyományaira büszke Epöl 800. születésnapját ünnepelte június 21-én, gazdag és színes programkavalkáddal készülve a jeles évfordulóra. Az ünnepi eseményen többek közt a polgármesterek emléktábláját is felavatták.

Ünnepi szentmisével, búcsúval és bállal, kétnapos dínom-dánommal ünnepelt Epöl. Az összetartó, ünneplő kistelepülésen elhangzott: a közösség ereje kell a fennmaradáshoz.
Az ünnep alkalmával adták át az emléktáblát Fotó: 24 Óra

Születésnapos település: kétnapos vigassággal ünnepelnek

Ünneplőbe öltözött Epöl apraja-nagyja, izgatottan várták a nagy napot. 800 éve annak, hogy a települést először említették hivatalosan is, erre méltóképpen emlékeznek 50 éve. Az első ünnepség 1975-ben volt, a hagyományt pedig nem feledték.

A Keresztelő Szent János Templomban kezdődött a hétvége. Tiszteletét tette Erős Gábor országgyűlési képviselő és Popovics György vármegyei közgyűlési elnök, valamit Romanek Etelka közgyűlési alelnök, illetve Bajna polgármestere, Pallagi Tibor. 

Vágenszommer Orsolya, Epöl közművelődési szakembere, a közösség egyik lelke köszöntötte a megjelenteket, majd felkérte Mészáros István polgármestert beszédére. A településvezető a templomi helyszínhez kapcsolódva elmondta: sok generációnak volt otthona. A generációk tagjai az évszázadok során megmaradtak, reméltek és összetartoztak. És összekötötte őket a közösség szeretete – amelyhez mostanáig vezetett az út.

Erős Gábor a 800 év hosszúságát emelte ki, mint elmondta: ezalatt az idő alatt a történelem viharai közt is meg tudott maradni e a kis közösség.

– Nem attól függ az összetartás, hogy az a település és annak közössége mekkora. Hanem hogy az ott élők a lelkükben, szívükben hol érzik magukat otthon. Akkor tudják túlélni a történelem viharait – fogalmazott a képviselő. A beszédek után a Concerto Budapest Kamarazenekar hangulatos koncertet adott.

Emléktábla a település vezetőinek

A templomi ünnepi megemlékezés után az önkormányzat udvarán folytatódott a nap. Itt az évforduló alkalmából az elmúlt 35 év polgármesterei, alpolgármesterei, képviselői  nevével ellátott emléktáblát avattak, majd Mészáros István ajándékkal kedveskedett az önkormányzati dolgozóknak. Az emléktáblát Feldhoffer Antal plébános szentelte meg.

A hivatalos ünneplés folytatásaként felvágták a település születésnapi tortáját, majd az Epöl 800 emlékművet is megszentelte a plébános. A mulatság a Sportpályán vette kezdetét, ahol koncertekkel, vurstlival vártak mindenkit. A búcsú másnap is folytatódik, egészen este 8 óráig.

Epöl polgármesterei, akiknek nevét az emléktábla őrzi:

  • 1990–1993: Markuj József 
  • 1993–1994: Muszela Imre
  • 1994–1998: Muszela Imre
  • 1998–2002: Muszela Imre
  • 2002–2006: Muszela Imre 
  • 2006–2010: Muszela Imre 
  • 2010–2014: Muszela Szabolcs 
  • 2014–2019: Tácsik Attila 
  • 2019–2024: Tácsik Attila
  • 2024– : Mészáros István

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában