2025.06.22. 16:07
Emelkedik Tatabánya polgármesterének és alpolgármestereinek a fizetése
Szücsné Posztovics Ilona polgármester és dr. Konczer Erik, valamint Borsos Márton Zoltán alpolgármesterek illetményének és költségtérítésének emeléséről beszéltek. A tatabányai közgyűlés legutóbbi ülésén döntés született.
Az előterjesztő, dr. Holicska Judit aljegyző szóbeli kiegészítésében elmondta: jogszabály írja elő, hogy minden év július elsejétől a nemzetgazdasági átlagkereset négy és félszeresének megfelelő illetményre jogosult a polgármester, ez szerepel az előterjesztésben is. A tatabányai közgyűlés napirendi pontját nyolc igen és négy ellenszavazat, valamint három tartózkodás mellett elfogadták.

Forrás: önkormányzati.tv
Döntés született a tatabányai közgyűlésen
A testület döntött dr. Konczer Erik és Borsos Márton Zoltán alpolgármesterek illetményének, valamint költségtérítésének emeléséről is. Ennek kapcsán Szücsné Posztovics Ilona kitért rá: nem terjesztenek be olyan mértékű emelésről szóló határozatot – 70 százalékot –, amit korábban a közgyűlés jóváhagyott, az ő javadalmazásuk is a nemzetgazdasági átlagkereset négy és félszeresének megfelelő összeg lesz július első napjától.
Gál Csaba, a Fidesz frakcióvezetője hozzászólásában elmondta: továbbra is azt tartanák célszerűnek, ha a vármegyeszékhely egy alpolgármesterrel működne. Kalkulációja szerint kettejük juttatása ugyanis mintegy 66 millió forintot emésztene fel egy év alatt. Mint fogalmazott: ha már folyamatosan megtakarításokról beszélnek, előremutató lenne, ha kettő helyett csak egy alpolgármester dolgozna.
– Ha például csak egy alpolgármesterrel működnénk, nem kellene a buszjegyek árát emelni – mondta Gál Csaba.
Szücsné Posztovics Ilona erre reagálva kiemelte: Tatabánya mindig is két alpolgármesterrel dolgozott, de az alig húszezres Komáromban például hárman vannak. Hozzátette: fontos, hogy megfelelő alpolgármesterek dolgozzanak, ez pedig ebben a ciklusban biztosított, felosztották a szakterületeket is közöttük. Zárásként elmondta: mindegyik vármegyeszékhelyen legalább két alpolgármester van.
A dr. Konczer Erikre vonatkozó javaslatot 8 igen, 5 nem szavazattal, 2 tartózkodás mellett megszavazták, Borsos Márton Zoltán esetében pedig 8-6-1 volt ugyanez az arány. A polgármester havi juttatása így bruttó 3,5 millió, míg az alpolgármestereké fejenként havi bruttó 2,4 millió forint.