2025.06.15. 18:09
Összefogtak a komáromiak, megszületett a magyar rekord + fotók
Újabb nagy tettet hajtottak végre a komáromiak. Megszületett a rekord, a Duna-parti városban készült hazánk leghosszabb kültéri képregénye.
Délután ezt olvashattuk a komáromi Jókai ligetben: Jókai Mór Az arany ember – Magyarország leghosszabb képregénye. Szombattól 39,65 méteres kültéri képregény a hazai rekord.

Fotó: Kovács László / Forrás: 24 Óra
Úgy tűnik, a komáromiak minden évben megdöntenek valamilyen rekordot. Tavaly, a városháza előtti Szabadság téren 1010 méteres palacsintakígyót készítettek, amely 6200 Jókai-palacsintából állt. Akkor is, és most is a két Komárom városrészeinek közösségei vették ki a részüket sikerből.
A szervező, a Komáromi Városmarketing Kft. munkatársai az idén is nagyot álmodtak, ezúttal azt határozták el, hogy a Jókai 200-emlékévhez kapcsolódóan felállítják a kültéri képregény rekordját. Ezúttal is vevők voltak az ötletre Dél-Komárom, illetve Észak-Komárom civil szervezetei, kulturális egyesületei, nyugdíjas csoportjai, intézményei, cégei.
A Jókai-ligetben, a III. Komáromi Food Truck Show és Piknik keretében szombat délután várták a 25 csoportot, illetve a "szurkolókat", az érdeklődőket. A résztvevők vásznon kapták meg azokat a vonalrajzokat, amelyeket ki kellett festeniük. Mellé egy kis képet, amelyen látszódtak a színek is.
A rendezvényre ellátogatott dr. Molnár Attila Dél-, illetve Keszegh Béla Észak-Komárom polgármestere is. A csoportok örültek a két város vezetőinek, sorozatban érkeztek feléjük a kérések, hogy nekik is segítsenek egy kicsit.
GALÉRIA: Így készült Komáromban a 39,65 méteres kültéri képregény (fotó: K. L.)
Fotók: Kovács LászlóA Magyar Rekord Egyesület hitelesítette
A jelenetek sorra készültek el, és nem sokkal 17 óra után, Radics Gábor, a Városmarketing Kft. ügyvezetője arról tájékoztatta a résztvevőket, a Magyar Rekord Egyesület hitelesítette dokumentum arról tanúskodik, hogy a komáromiak rekordot állítottak fel.
A tervek szerint a 39,65 méteres képregény egy-egy jelenete a későbbiekben iskolákban, művelődési házakban, tereket is megtekinthető lesz.
A III. Komáromi Food Truck Show és Piknik vasárnap délutánig tart.