2025.06.22. 21:42
Győztest hirdettek, ő Magyarország legszebb lánya
Vasárnap este élő adásban derült ki, ki lett 2025-ben Magyarország szépe. A Miss World Hungary gyönyörű győztesének fejére korona került, ő pedig boldogan, két udvarhölgye mellett élhette át, hogy teljesülhetett az álma.
Tizenhat versenyző állt színpadra június 22-én, vasárnap este a Miss World Hungary döntőjében. Ám csak egy lány fejére kerülhetett a legszebbnek járó korona. Királynő született a fináléban, amelyet élő adásban közvetített a Duna TV.

Forrás: Miss World Hungary
Valóra válhatott egy lány álma vasárnap este a Miss World Hungary döntőjében. Az est házigazdái Rókusfalvy Lili és Fodor Imre voltak, a lányok pedig csak úgy ragyogtak, de nagyszerű magyar előadók is emelték az est fényét.
A Komárom-Esztergom vármegyei nézők Torma Eszterért szoríthattak. A Komáromban élő, de magát oroszlányinak is valló vidéki lány, egyben igazi stíluskirálynő, 18 évesen vágott neki az országos szépségversenynek, és természetes kisugárzásával, céltudatosságával mosolyával nem is csoda, hogy levette a lábáról a zsűrit a döntő felé vezető úton.
A királynő-jelöltek fekete, illetve kék ruhában (rövid topban és hosszú szoknyájában) vonultak be. Torma Eszterre sokat kellett várni, hiszen a 14-es sorszámot kapta. Színpadi bemutatkozásában azt emelte ki, hogy az életében a legfontosabb személy az édesanyja, és a belső értékek a legfontosabbak számára. Kisfilmjében pedig egy gyönyörű, mélyen dekoltált ruhát viselt, és részletesebben is mesélt magáról.
A lányok később magyar divattervezők által készített ruhakölteményekben vonultak fel, az izgalom már alig volt tovább fokozható. Torma Eszter egy lila ruhát viselt, amelynek dekoltázsa szárnyakat formázva emelte ki a lány szépségét.
Torma Eszter az ország 5 legszebb lánya között
A szebbnél szebb estélyi ruhákat viselő lányok izgatottan várták, hogy felolvassák annak az öt lánynak a nevét, akik a fináléba jutottak. Az ország 5 legszebb lánya: Veress Eszter, Végvári Janka, Csapó Dorka, Nemoda Lilla és Torma Eszter lett. Elérkezett a pillanat, amit mindenki várt, a legszebbek kihirdetése.
A közönségdíjat Sarka Kata, a Magyarország Szépe versenyigazgatója és licensztulajdonosa adta át. A szavazók kedvence Tokodi Doroti lett. A Miss World Hungary döntőjéhez kapcsolódóan a Magyarország Szépe Közönségdíjra nézők június 15-étől szavazhattak, még a döntő ideje alatt is. A voksokat pedig közjegyző jelenlétében hitelesítették.
Méltó helyre került a korona
A korábbi udvarhölgyek átadták a koronáikat, a 2025-ös Miss World Hungary 3. helyezettje, azaz a második udvarhölgy Csapó Dorka, a 2. helyezett, azaz az első udvarhölgy Veress Eszter lett.
Magyarország Szépe Végvári Janka lett, az ő fejére került a korona, ő képviselheti hazánkat a Miss World világversenyen.

Forrás: Miss World Hungary
Miss World Hungary: előzmények
A döntő előtt 20 gyönyörű hölgy érkezett a pogányi Hotel Essence-be, a Magyarország Szépe felkészítő táborába, ahol alversenyeken vettek részt. Közöttük volt két Komárom-Esztergom vármegyei lány is: Torma Eszter, valamint a vértesszőlősi Orbán Daniella.
Az utolsó alversenyben négy lánytól búcsúzott a mezőny, így végül tizenhatan készülhettek tovább életük nagy napjára, a Miss World Hungary döntőjére. Daniellának is mennie kellett, így a döntőben már csak Eszternek szurkolhattunk.
Torma Eszter a legszebb 16 között
A Magyarország Szépe verseny döntőjébe tehát Csapó Dorka Kata, Ilics Szimonetta Mercédesz, Kálmán Kinga, Lengyel Kíra Anna, Magyar Dóra, Mihalek Ágnes, Moritz Anastasia Elizabeth, Nagy Liliána, Nemoda Lilla, Román Réka, Sárközi Hanna, Szabó Csenge, Tokodi Doroti, Torma Eszter, Végvári Janka és Veress Eszter Emőke jutott be.
Nyereményözön járt Magyarország Szépének
A Miss World Hungary győztese vasárnap este megkapta az esélyt, hogy hazánkat képviselje a nemzetközi szépségversenyen, a nyereménye pedig a koronán túl egy ötnapos alpesi nyaralás két főre, egy egymillió forint értékű reklámszerződés, szintén egymillió forint értékben személyre szabott szépségkezelések, amelyek a világversenyre készítik fel, 400 ezer forint értékű vitamin infúziós nyereménycsomag, 300 ezer forint értékű készpénz, 200 ezer forint értékű utalvány egészségügyi szolgáltatásokra, egy évre szóló wellness-fitness tagsági bérlet és egy évre szóló körömápolási bérlet.