Projekt

2025.06.17. 19:28

Felújítják a Lehár Ferenc parkot is

Nem csak értékes zöldövezet Észak-Komáromban, hanem a helyi kultúra, zenei hagyomány és emlékezés központja is. A Lehár Ferenc városi parkot, illetve a közeli Štefánik parkot is felújíttatja a helyi önkormányzat.

A Közbeszerzési Hivatal által közzétett szerződés szerint a költségek becsült összege 309 212,89 euró, vagyis csaknem 125 millió forint. A projekt magába foglalja a Lehár park, illetve a Štefánik park park felújítását, a zöld és a kék infrastruktúra kiépítését – áll a dokumentációban. „A projekt célja a városi parkok revitalizációja, az élővilág támogatása és a biodiverzitás elősegítése" – áll a közbeszerzési leírásban.

Lehár Ferenc zeneszerzőre, operettkomponistára is végtelen tisztelettel tekintenek a komáromiak
Lehár Ferenc zeneszerzőre, operettkomponistára is végtelen tisztelettel tekintenek a komáromiak
Fotó: Kovács László / Forrás: 24  Óra

Az észak-komáromi park a világhírű operettszerző, Lehár Ferenc (1870–1948) szülőházának helyén található, amelyet 1978-ban lebontottak, majd 1980-ban alakították át parkhellyé, születésének 110. évfordulójára.

Lehár Ferencet karmesteri pálcával ábrázolják

A liget középpontjában egy 225 centiméter magas bronzszobor áll, melyen Lehárt karmesteri pálcával ábrázolták. A szobrot Emil Venkov szobrászművész készítette és 1980-ban avatták fel. A parkban információs táblák és "zenelépcső" találhatóak, amelyek vizuálisan zene-tematikus elemekkel idézik fel Lehár életét.

A park közvetlenül a csapóhíd mellett található, szemben a Szent István szoborral, mely az első magyar királyt jelképezi.

A Štefánik park a Lehár park közvetlen közelében helyezkedik el, egyetlen utca választja el őket. A parkban álló Ismeretlen katona-szobor (vagy Szovjet-tengerész szobor) a M.R. Štefánik park részének számít, és a fő tér – Námestie generála Milana Rastislava Štefánika – szélén található.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában