2025.06.13. 07:07
Veszélyben a gyerekek! Most minden szülő figyeljen erre, ha nem akar tragédiát
A nyári meleg nemcsak a felnőtteket, hanem a legkisebbeket is próbára teszi. Kánikula gyerekkel: fontos, hogy fokozottan figyeljünk a kisgyermekek biztonságára és komfortjára.
Ha izzik az aszfalt, és már a ventilátor sem segít, nemcsak mi, felnőttek sóhajtunk fel egy hűsítő árnyék után – a legkisebbek szervezete még sokkal érzékenyebben reagál a kánikulára. A nyári forróság sok öröm forrása lehet: pancsolás, jégkrém, szabadság és kirándulás – de közben komoly kockázatot is rejt, főleg azoknak a szülőknek, akik kisgyermekkel töltik a napokat. Ezek a tanácsok segíthetnek kánikula esetén a szülőknek.

Fotó: Halfpoint / Forrás: Shutterstock
A babák és kisgyerekek testhőmérséklete gyorsabban emelkedik, hőháztartásuk még nem működik úgy, mint a felnőtteké, és sokszor még azt sem tudják jelezni, ha szomjasak vagy rosszul érzik magukat. A túlmelegedés, kiszáradás vagy napszúrás veszélye pedig ilyenkor nagyobb, mint gondolnánk.
Kánikula gyerekkel, hasznos tanácsok
A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ most egyértelmű, közérthető tanácsokat osztott meg azoknak, akik kisgyermeket nevelnek – érdemes elolvasni, megfogadni, és akár el is menteni a nyár további napjaira.
- Árnyékban a legjobb
A legelső és legfontosabb szabály: keressünk árnyékos helyeket! A kicsik sokkal érzékenyebbek a hőre, így lehetőség szerint ne tartózkodjunk velük a tűző napon, különösen a déli órákban. A szabadtéri játékot, sétát inkább reggelre vagy késő délutánra időzítsük.
- Kevesebb mozgás, több pihenés
Meleg időben a felnőtteknek is nehezebb a fizikai aktivitás – ez hatványozottan igaz a gyerekekre. Kánikulában érdemes kevesebb időt tölteni aktív mozgással a szabadban, még akkor is, ha úgy tűnik, hogy gyermekünk jól bírja a hőséget. - Hidratálás, minden formában
A legkisebbek számára a megfelelő folyadékbevitel különösen fontos. Anyatejes babákat akár 8–10 alkalommal is szoptathatjuk naponta, vagy még többször, igény szerint. A vegyesen táplált csecsemőket és nagyobb gyerekeket is gyakrabban kell kínálni folyadékkal. - Mit igyanak?
A víz a legjobb választás, de frissen facsart gyümölcslé, joghurt vagy tea is szóba jöhet. A cukros, szénsavas italokat inkább kerüljük.
- Hűtsük a lakást, ne a gyermeket
A lakásban is figyeljünk a megfelelő hőmérsékletre. A szobát árnyékoljuk, szellőztessünk éjszaka, amikor hűvösebb van. Nappal lehetőleg tartsuk zárva az ablakokat, hogy ne melegedjen túl a helyiség. - Soha, de soha ne hagyjuk a gyermeket az autóban!
Ez az egyik legfontosabb és legéletveszélyesebb figyelmeztetés: akár néhány perc alatt is tragédia történhet, ha a kisgyermeket egy parkoló autóban hagyjuk a napon. Akkor sem szabad így tenni, ha csak „egy percre ugrunk be valahova”. - Egy kis odafigyeléssel megelőzhető a baj
A kisgyermekek még nem tudják jelezni, ha rosszul érzik magukat, ezért is kulcsfontosságú, hogy a szülők, nagyszülők, gondozók előre gondolkodjanak. A megfelelő folyadékbevitel, árnyék, laza öltözet és a túlzott megerőltetés elkerülése mind hozzájárulhat ahhoz, hogy a nyár ne a hőguta, hanem a közös élmények időszaka legyen. - +Tipp:
Ne feledkezzünk meg a napvédelemről sem! A kicsik bőrét könnyen megégeti a nap, ezért mindig használjunk gyermekeknek való, magas faktorszámú naptejet.