2025.06.14. 07:05
Vadregényes séta Komáromban, nem csak a Kállay Ödön-parkban : képzeletben Afrikáig utazhatunk +fotók
Komárom szőnyi városrészében található a település egyik legszebb parkja. Kállay Ödön nevét viseli. Érdemes egyet sétálni ott és megkerülni a tavakat is. Nem csak hétvégente, hanem akár hétközben is, esténként. Ezen a szombaton családi napon is részt vehetnek a kikapcsolódni vágyók.
A szőnyi horgásztavak körül kialakított park játszótérrel és közösségi térrel is rendelkezik. Kállay Ödön Szőny jegyzője és történetírója nevét több mint másfél évtizede viseli. Szőny múltját és római kori hagyományait is megjelenítik ott.

Fotó: Kovács László / Forrás: 24 Óra
A park bejáratánál álló emlékkövet, ifj. Pénzes Imre helyi születésű szobrászművész alkotását 2009 októberében avatták fel. A kőtalapzat bal oldalán nyitott könyv áll, melyen Kállay Ödön-idézet olvasható: "Több évtizedes gyűjtésem végül is annyi történelmi adatot eredményezett, hogy ismeretükben a feledésnek a község múltjára boruló fátyola félrecsúszik, s az az érdekes szerep, melyet szűkebb hazánk a történelem előtti és történelmi korszakban játszott, átdereng az évezredek homályán." A jobb oldalon Szőny nevezetes épületei emelkednek, így például a Gyürky-kastély és a római katolikus templom.
Az emlékművet a Komáromi Klapka György Múzeum gyűjteményéből származó, itt elhelyezett szarkofág egészíti ki, amely arra emlékeztet, hogy a park területe hajdan a római Brigetio temetője volt.
Szombaton benépesülhet a Kállay Ödön-park és a tópart
Arról a Kemma.hu is beszámolt, hogy tavaly májusban a Zöld Dunapart Egyesület fákat ültetett a parkban. Benczik Attila, az egyesület elnöke akkor elmondta, pótolták a korábban kivágott beteg fákat. Tíz fát ültettek el, köztük mamutfenyőt, amerikai mocsári tölgyet, nyírfát, mocsári ciprust és égerfákat. Ezeket kisgyermekes családok örökbe is fogadták.
A Kórház-tó partján felfedezhető a szőnyi születésű dr. Nagy Endre, híres Afrika-vadász tiszteletére állított emléktábla is. A 2023-ban tartott ünnepségen dr. Schamschula György, volt közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter is beszédet mondott. A rendezvényen ott volt Cardoso Hubertus Andreas, az Afrika-vadász unokája is.
Sétánk során láthatjuk azt a kopjafát is, amelyet az 1627. szeptember 12-én kötött az első szőnyi béke emlékére készíttetett el a Szőnyért Cselekvők Közössége. A kopjafát Bruncz János fafaragó mester alkotta.
Szombaton újra benépesülhet a park, illetve a tópart. A Szőnyért Molajért Tanácsadó Testület családi napjára, a Tóparti-party elnevezésű rendezvényére minden érdeklődőt várnak. Sok más mellett lesz horgászverseny, marhapörkölt-főzőverseny, kézműves játszóház, hajókázás, íjászat, látvány kovácsműhely, 13 órától helyi intézmények, csoportok, zenekarok mutatkoznak be.
A Komáromi járás további hétvégi programjairól itt tájékozódhatnak látogatóink.
GALÉRIA: Séta a komáromi Kállay Ödön-parkban és a szőnyi tavaknál (fotó: K. L.)
Fotók: Kovács László